Amikor írtam – a többség által szerintem még inkább Fitness Junkie-ként ismert – Simon Alexandrának, hogy interjút kérjek tőle – nagyjából abban a stílusban, hogy „Léééééééci, kérlek, muszáj, hogy interjút adj nekem!” 😀 , annyit válaszolt: „Lehet neked nemet mondani?”. Nyilván nem. De neki sem. Többek közt ezért is szerettem volna annyira megismerni, beszélgetni vele. Mert ő nem egy klasszikus #fittanya . Amit létrehozott, amit nap, mint nap csinál… komolyan, engem teljesen lenyűgöz. Egyik nap arról mesélt az InstaStory-jában, hogy mennyien panaszkodnak, hogy pici gyerek mellett nincs idejük semmire, pláne nem mozogni. Számtalan anyuka, köztük ő is bizonyítja, hogy márpediglen megoldható, igenis, arra van időnk, amire csak akarunk. Minden sikerülhet, csak elhatározás, szervezés, gondolkodás és kitartás kérdése. Minden rajtunk áll. 9 hónapos kislánya mellett ő is sikeres vállalkozásokat csinál férjével közösen úgy, hogy Lara ebből mit sem érzékel. Pedig ugyanannyit dolgozik, mint a szülés előtt. Az a szervezettség viszont, ami az egész mögött van… Hát komolyan, van mit tanulni Szandráéktól!
Azt írtad, 6 óra után hívjalak, mivel ilyenkor már alszik Lara. Azt hittem, elírtad, de akkor ezek szerint mégse…
Haha, nem írtam el, ő tényleg este 5.30-tól reggel 5.30-ig alszik. Ahogy ő elalszik, akkor kezdődik az én munkaidőm, este 5.30-tól 10-ig.
Napközben nem is alszik?
De, még olyankor is lenyom kétszer 1-1 órát.
Azért ilyen gyerekkel könnyű. Az én lányom ma kétszer 15 percet nyomott le. 😀 De most nem én vagyok a lényeg. Napközben akkor egyáltalán nem is dolgozol?
De, minimálisan, és ha lehet, inkább azt is alvásidőben. Van egy asszisztensem, őt reggel elindítom, én napközben inkább „csak” e-mailezgetek. Ha pedig mindenképp el kell menjek itthonról, akkor a nagymamák és a férjem is be tud ugrani.
Hű, mennyi segítséged van!
Már 3 éve, amikor először volt szó arról, hogy gyereket szeretnénk, tudtam, hogy a munkámat nem akarom és nem is nagyon fogom tudni abbahagyni, még rövid időre sem. Így már akkor ki kellett találnunk, hogyan is fog tudni ez jól működni. A férjemnek 2 olyan vállalkozása van, amelyek nem igénylik a folyamatos ottlétet. Viszont fontos volt, hogy közel legyünk helyileg mindkettőhöz. Tehát kellett egy ház. Egy edzőtermünk és egy magánorvosi rendelőnk van, előbbi fél percnyire az új otthonunktól, a másik 10 másodpercnyire. Ráadásul a férjem szülei aktívan segítenek a vállalkozásokban, ebből adódóan ők is közel vannak hozzánk. Édesanyám pedig bölcsődei vezető… szóval jó segítségből akad bőven, gyakorlatilag bárki bármikor szívesen jön, ha szükség van rá. De nagyon jó a napirendünk, Larával nagyon könnyű, így nem igényelünk sok segítséget…de jönnek a nagyszülők szinte minden nap, mert imádják a kishercegnőt.
Laskóy Noémi: „Büszke vagyok rá, hogy senkitől nem kell pénzt kérnem, mert előteremtem magamnak”
Akkor elég komoly tervezés előzte meg azt, hogy most ilyen könnyen és gördülékenyen megy minden.
Én komolyan, annyira szeretném azt mondani, hogy spontán voltam, de aki ismer, az tudja, hogy picit kontrollmániás vagyok. Tudtam, hogy az anyaságban sok minden olyan lesz, amit nem tudok kontrollálni. Amit viszont igen, azt igyekeztem előre elrendezni, megteremteni, hogy Lara érkezésére minél több minden rendben, gördülékenyen menjen.
Ehhez pedig például költözni kellett.
Gondolj bele, még 38-39 hetes terhesen, nagy hassal is pakoltam a lakásban, hogy mire megszületik, már az új otthonunkba tudjunk hazajönni, itt legyen minden. Lara érkezése óta pedig nagyon pontos kis napirendünk van.
Az anyaság hozta ki belőled ezt a kontrollmániát vagy már előtte is ilyen voltál?
Ó, én már előtte is ilyen voltam. Mindig, mindenért nagyon sokat kellett tennem. Tudod, Anyukám egyedül nevelt, 5 munkahelyen dolgozott, hogy megteremtse a megfelelő feltételeket. Ezt láttam mindig is, így nekem ez teljesen természetes volt. Lara előtt én is 16-18 órákat dolgoztam, még amikor elkezdtünk próbálkozni, akkor is. 6 hónap telt el, és akkor elgondolkodtam… Túlhajtottam magam, mert az volt bennem, hogy most kell nyomni, amíg még nincs gyerek. De ennek így semmi értelme nem volt. Visszagondolva nem is csodálkozom, hogy a túlhajszolt, pörgős körülmények közé a gyerek se akart jönni. Aztán persze, ahogy lement az esküvő és kicsit lenyugodtam, azonnal sikerült is teherbe esnem.
Árvai Brigi: „Volt, hogy hajnali 2-re bejöttem a pékárukat lesütni.”
De ennek ellenére a munkát nem akartad sose szüneteltetni/abbahagyni?
Mindenkinek más az útja. Nekem fontos, hogy tudjak edzeni, de nem a testem miatt, hanem mert ez a szakmám. És ahhoz, hogy kiteljesedjek, hogy igazán boldog nő és anya legyek, dolgoznom is kell. 7 héttel a szülés után mentem vissza edzéseket tartani. Valaki szerint ez korai, bár én azt gondolom, hogy még nem a világvége, ha heti 4 órára alvásidőben elmegyek dolgozni. Ettől nem hiszem, hogy rossz anya lennék. Bár, ha már itt tartunk, én egyáltalán nem is hiszem, hogy van egyáltalán olyan, hogy rossz anya. Pláne ilyen miatt. Mindenki döntse el, hogy magának és a babájának mi a jó. Én például hiszem, hogy jobb ember, jobb anya vagyok attól, hogy dolgozom, hogy edzek. Nyugodtabb, boldogabb és kiegyensúlyozottabb vagyok, és jobban kezelem a feszültséget is. A kislányomnak pedig egy ilyen anyukára van szüksége.
Akkor a szülés utáni depresszió téged messzire el is került?
Hát, én azt mondom, hogy nem volt, de a férjem szerint volt. Ahogy már említettem, szeretem kontrollálni a dolgokat, viszont a szoptatást nem tudtam… Pedig annyira akartam és küzdöttem érte! Csak hát ebben a dologban a gyerek irányított, aki pedig annyira nem ragaszkodott ehhez. Na, arra ott talán ráparáztam, de aztán végül sikerült elengednem.
Ilyen, illetve ehhez hasonló nehezebb időszakokban mi az, ami segít kicsit új erőre kapni, továbbra is motiváltnak maradni? Biztos nálad is vannak hullámvölgyek!?
Az ágyam mellett mindig van egy toll és egy papír, amire minden reggel felírok 5 dolgot, amiért hálás vagyok és 10 jövőbeli álmomat. Ez segít nem elfelejteni, hogy hol tartok és hogy hova tartok, hogy mi a cél. Egyébként heti kétszer én is saját edzővel edzek, ami számomra például kifejezetten jó terápiás elfoglaltság, mert olyankor egyáltalán nem kell gondolkoznom. Ez is sokat segít, vagy ami még nagyon fontos, hogy minden nap olvassak valami motiválót, vagy meghallgassak egy podcast adást, valami önképző témában. Amiből pedig nem engedek, és ez tudom, hogy elsőre fura, de ez a pénteki fodrászos napom. A hétköznapi edzések és szaladgálások miatt egész héten vagy meg van izzadva vagy össze van fogva a hajam, nincs időm szépen beszárítani, megcsinálni. Pénteken viszont elmegyek a fodrászhoz, megmossák, beszárítják. Ez még egy szülés előtti rituálém, amit máig megtartottam, ez a lezárása a hétnek. Bár mondjuk régen sokat dolgoztam hétvégén is, most már nagyon odafigyelek, hogy olyankor még e-mailekre se válaszoljak.
Márk-Axnix Eszter: „Az énidőm este, altatás után jön… a kikapcsolódás, ami mára a másodállásom lett”
És sikerül is? Kibírod a hétvégéket munka nélkül? Vagy például – ha már itt tartunk – hétköznapokon, nap közben, amikor Larával vagy, el tudod felejteni a melót? De legalábbis nem nyomkodni a telefont?
A Fitness Junkie és a közösség, ami mögötte van, picit olyan, mint a második gyerekem. Szerves része az életemnek ez az egész, így bevallom, nagyon nehéz. Sok üzenet, e-mail, de próbálom meghúzni a határvonalat, és még ha épp nagyon benne is vagyok valamiben, amikor Larával vagyok, akkor minden munkával kapcsolatosat megpróbálok kizárni, hogy ő is érezze, hogy 100%-osan vele vagyok. Éppen ezért olyankor a telefon sincs nagyon nálam, nem készítek fotókat, videókat, csak nagyon ritkán, mert inkább megélni szeretném ezeket a pillanatokat.
Na és a férjed? Rá, egymásra jut elég időtök?
Esténként fél-egy órát mindig szánunk rá, hogy picit beszélgessünk. De nem munkáról és nem a gyerekről, hanem csak úgy. Hiszen mi valójában egész nap együtt vagyunk, együtt dolgozunk. Ezt nehéz szétválasztani, de muszáj, mert csak így tud sokáig működőképes maradni. Időnként tartunk randi esteket is, amikor el is megyünk itthonról, illetve szoktunk külön-külön programokat is szervezni magunknak barátnőkkel, haverokkal. Látod, ez is mind szervezést igényel, de muszáj, máskülönben az embert magával rántja a verkli, a szürke hétköznapok monotonitása.
Mit gondolsz, ha más típusú munkád lett volna, akkor is hamar visszamentél volna dolgozni?
Bár nehéz más helyzetbe képzelnem magam, de szerintem, ha nem 8-4-ig tartó, irodai munkám lett volna, hanem valami ehhez hasonló, kreatív munka, akkor biztosan. Valamit tuti találtam volna magamnak. A véletlen folytán néhány hét eltéréssel az összes barátnőmmel egyszerre szültünk és mostanában ők is mind mennek vissza dolgozni, legkésőbb januártól. Szóval azért magam körül is azt látom, hogy nem csak én vagyok ilyen elvetemült.
Neeeem bírom, hogy ne kérdezzek rá arra, hogy lesz-e kistesó. J
Bár én mindig csak egy kislányt vizualizáltam, tervezünk másodikat, ráadásul a közeljövőben, mivel fiatalabb én sem leszek. Azért a félsz bennem van, mivel Lara iszonyat jó baba, az elejétől kezdve átalussza az éjszakát, kiegyensúlyozott, igazi beetetős baba. Picit félek, hogy ha az első ilyen jó, akkor a második nehezebb lesz. De sose lehet tudni…
Szinte mindenkitől megkérdezem, így tőled is. Mint anyuka, mit tanácsolsz azoknak, akik nagyon szeretnének gyereket, de mégse mernek belevágni a családalapításba.
Tökéletes pillanat nincs. Nekem volt egy forgatókönyvem, egy „álom listám”, amelyben vázolva volt a menetrend. Ahogy elterveztem, úgy jött minden szép sorban. Lara is. Felkészültem mindenre, megteremtettem mindent, mire közénk érkezett. Én már nem hiányolok egy bulit, és bár imádok utazni, nem hiányolom, hogy januárban nem Balira készülünk. Mindenkinek belül kell ezt éreznie, hogy valójában mit is szeretne. De ha úgy érzik, itt az idő, ne várjanak. Az anyaságnál tényleg nincs jobb.