Az igenanyaság nem csak arról szól szimplán, hogy dolgoz(z)unk a gyerek mellett. Az igenanya igent mond a családra, a gyermekvállalásra úgy, hogy közben nem mond le a saját álmairól. Legyen az bármi – karrier, álomalak, tanulás, utazás, bulizás, vagy akár a Himalája megmászása. Bolla Viki ( @viktoriabolla) ilyen. Csupán 24 évesen igent mondott az egyik álmára: az anyaságra úgy, hogy közben nem mondott le egy másik vágyáról sem: olyan álommunkáról, ami nap mint nap boldoggá teszi.
Míg néhány évtizeddel ezelőtt a nőknek általában 25 évesen akár 3-4 gyerekük is volt, ma már igazi kuriózumnak számít egy ilyen fiatal anyuka, mint amilyen te is vagy.
Bár szerencsére azért ma már egyre többen merik bevállalni, hogy fiatalon lesznek szülők, én is úgy gondolom, hogy fontos a biztos háttér az elhatározáshoz. Egyrészt kell egy olyan társ, akivel az ember mer jövőt építeni, akivel hosszú távra lehet tervezni, másrészt szerintem az anyagi háttér is számít.
Szerencsére te nagyon hamar megtaláltad azt a bizonyos társat. Mindig is úgy terveztétek, hogy fiatalon vállaltok babát?
Igen, mivel mindkettőnknek fiatal szülei vannak. Az anyukám 21 volt, amikor megszülettem, Dávidot másodikként pedig 23 évesen hozta világra az anyukája. Mindig is olyan kapcsolatot szerettem volna a saját gyerekemmel, mint amilyen nekem is volt a szüleimmel. Nem barátinak mondanám, mert a határokra betartására azért mindig odafigyeltek, de nagyon szoros a kapcsolatunk máig. Ráadásul olyan lazák voltak. Könnyen álltak a dolgokhoz, könnyen vették az akadályokat – legalábbis így érzékeltem. Remélem, nekünk is sikerül ilyennek lennünk.
Akkor gondolom meg se lepődött a család, mikor kiderült, hogy várandós vagy.
Valóban számított rá mindenki. Anyósomék ráadásul hamarabb meg is érezték, már akkor rákérdeztek, amikor még mi sem voltunk benne teljesen biztosak. (Nevet)
És a barátaitok körében mi volt a reakció arra, hogy már 25 évesen szülők lesztek?
Örültek. Szerencsére több barátnőmnek is van már gyereke, Dávidéknál viszont ő volt az első. De azóta már a fiúknál is megérkezett Laura barátnője, így ilyen módon egyáltalán nem lógunk ki a sorból.
Nem féltél sose, hogy majd nem úgy lesz munkád, nem úgy alakul a karriered, mert te inkább a korai anyaságot választottad? Manapság a korodbeliek közül sokan ilyenkor kezdenek el dolgozni, és sokáig inkább a karrier az első, és csak utána jöhet a gyerek.
Ilyen szempontból nem vagyok az a félős típus, ebből kifolyólag nem féltettem a karrieremet sem. De biztos közrejátszik ebben az is, hogy nem biztos munkát kellett otthagynom, nem kellett amiatt aggódnom, hogy visszavesznek-e, mivel korábban is szabadúszó voltam.
Most pedig, hogy már itt van Laura, gondolom pláne nem akarsz ezen változtatni.
Nagyon szabad lélek vagyok, mindig is az voltam. Azt tudom jól csinálni, amibe ezer százalékig bele tudom magam adni. Amit most csinálok, a bloggerkedés, azért is jó, mert követi az életemet. Én diktálok, én osztom be a napjaimat, és emellett plusz színt ad a mindennapjaimnak.
Gyerekezni a legjobb, de azért valljuk be, jól esik az embernek mellette picit mást csinálni. Két peluscsere, szoptatás vagy Kerekmese között kicsit igazán felnőttes dolgokat csinálni, nem? Pláne, ha olyan szerencsés az ember, hogy tényleg szereti is a hivatását.
Az a helyzet, hogy a munka tölt fel engem. Télen mellette még a szakdolgozatomat is írtam, aztán ott volt az államvizsga… Persze, nagyon húzós időszak volt, nem mondom, hogy nem. Volt is egy pont, amikor se anyaként nem éreztem magam elég jónak, se a tanulásban nem tudtam haladni rendesen… minden állt, minden rossz volt… Aztán egyik nap Dávid hazajött, rám nézett, kivette a kezemből Laurát és azt mondta, hogy most menjek el, egyek és igyak valami finomat és folytassam a szakdogát valahol máshol. Annyira hálás voltam neki ezért!
Hihetetlen nagy segítség ő neked!
Viccesen erre mindig azt szoktam neki mondani, hogy peche van, mert nekem Apukám is mindig ilyen volt, így nekem ez a normális. De vitathatatlan, hogy számíthatok rá, mindenben segít.
El tudod képzelni magad úgy, hogy a gyereknevelés mellett nem csinálsz semmi mást, „csak” a klasszikus főzöl-mosol-takarítasz hármast?
Hónapokon át igazából csak ezt csináltam, amikor Laura megszületett. Nagyon minimális munkát vállaltam csak akkor és teljes erőbedobással a családra fókuszáltam. Én élveztem azt is, az egy teljesen más idegállapot volt. Mostanában is szoktam olyan napokat – heteket tartani, amikor visszább veszek a munkából és csak ezekre a dolgokra koncentrálok. De nem tudnám csak ezt csinálni, mert szükségem van egy idő után arra, hogy a kreativitásomnak is teret adjak.
Vass-Baranyai Szabina: „Sokan meglepődnek, hogy ők az én gyerekeim”
Az Instádról tudom, hogy Laura most már bölcsis is, így azért napközben több időd van már magadra, a munkádra.
Azért szerencsére mindig meg tudtam oldani. Ha Dávid épp edzőtáborban volt, akkor is még ott volt Apukám, anyósom, de volt, hogy babysitter jött segíteni. Nem is ezért kezdtük el a bölcsit, hanem mert látszott Laurán, hogy szüksége van valami plusz impulzusra. El is mentünk, megnéztünk egy bölcsit és rettentően élvezte. A beszoktatás is hihetetlenül könnyen ment, azóta pedig azokon a napokon, amikor nem kell mennie – most még ugyanis csak hetente háromszor jár – akkor is van, hogy mondja, hogy akkor ő indul a bölcsibe. Szerintem igazából nekem sokkal jobban fájt ez az egész, mint neki…
Csúnyán tudnak nézni az emberek, amikor közlöd, hogy bölcsibe adod a gyerekedet, aki még nincs 2 éves se. Még akkor is, ha a gyerek igényli a közösséget. Tapasztaltam…
Ó, engem már nem hatnak meg a rosszalló tekintetek. Anyaként muszáj kicsit bekeményíteni és bőrt növeszteni. Ha én tudom, hogy nem akarok rosszat a gyerekemnek, akkor felőlem nézhet bárki, bárhogy. Különbözőek vagyunk, különböző gyerekkel. Mindannyian a legjobbat akarjuk a gyerekünknek és mivel nincs egy konkrét recept a boldog gyerekhez, így szerintem mindenkinek a saját dolga, hogy mit és hogyan csinál. Nem ördögtől való a bölcsi, de nyilván, ha Laura nem szerette volna, én biztosan nem erőltetem.
Bár látszólag Laura nem egy problémás kislány, azért kérlek valld be, hogy neked is vannak olyan időszakaid, amikor elfáradsz, eleged lesz, besokallsz…
Persze, nekem is volt nehezebb időszakom is, például a szoptatás abbahagyása után. Akkor nagyon kimerült voltam, túlvállaltam magam, nem éreztem, hogy rendben lennék magammal. Volt pár nehezebb hét, de ezt most nem panaszkodásként mondom. Bár őszintén szólva más a fogalmam a nehézségekről azóta, hogy Laurával 6 hetes korába egy hétre kórházba kerültünk, majd utána hetekig karanténban voltunk… Na ott minden lepergett a szemem előtt. Akkor úgy voltam vele, hogy ha hónapokig nem is alszom, az sem érdekel. Egy számít csak, hogy egészséges legyen.
És kiderült végül, hogy mi volt a baja?
Érzékeny volt a popsikrémre és valószínűleg attól húgyúti fertőzést kapott. Utána pedig le volt gyengülve az immunrendszere, torokgyulladása is volt, a köhögéstől kezdve minden volt, egyik betegségből jött a másik. Képzeld el, milyen, amikor egy 2 hónapos baba fulldokolva köhög… Hát azt senkinek nem kívánok… Borzalmas volt! De most így visszagondolva mégse mondanám ezt nehéz időszaknak. Dáviddal ugyanis úgy állunk minden ilyenhez, hogy az élet nem áll meg, hanem megy tovább. A maximumot próbáljuk kihozni mindenből, és arra kell ilyen helyzetekben is gondolni, hogy igenis minden rendben lesz.
Jó kis egység a tiétek Dáviddal, ez tényleg nagyon ritka!
Akár egy háznál, a családnál is a legfontosabb a biztos alap. Sose szabad elfelejteni, hogy először mi ketten voltunk, mi vagyunk mindennek az origója. Ha ez nincs rendben, akkor semmi soha nem is lesz. Éppen ezért nagyon odafigyelünk egymásra, a kapcsolatunkra. Természetesen nálunk is vannak nehezebb napok, nem értünk mindig mindenben egyet, ráadásul elég temperamentumosak is vagyunk, de tudjuk, hogy szeretjük egymást és igyekszünk mindent megoldani.
Mit üzensz azoknak, akik még a gyerekvállalás előtt vannak és hezitálnak? Ugorjanak bele vagy várjanak?
Szerintem senki ne ugorjon csak úgy bele. Az anyaság nem egy buli, nem egy jópofa dolog, amivel egy darabig elvagy. Ez egy kőkemény feladat, amit egy életre vállalunk. Sokan azt gondolják, hogy anyának lenni mennyire rossz dolog, mennyi lemondással jár. Ez egy kicsit igaz is, de közben meg nem is. Persze, nem szűnik meg az életünk, de sose lesz ugyanolyan. Mindettől függetlenül a világ legcsodásabb dolga. Jól ki van találva.
Utálni fogsz ezért a kérdésért, de nem hagyhatom ki. 🙂 IGEN-t mondasz a kistesóra is?
Szeretnénk majd még egy gyereket, bár most, ebben a pillanatban még nem érzem magam készen rá. Amikor majd újra meglesz az a vágy, amit akkor éreztem, amikor Laurát szerettük volna, akkor lesz itt az idő. De a válaszom határozottan IGEN! 🙂