Wéner-Kovács Fanni: „Az anyasággal, a feleség szereppel és a blogger szereppel vagyok teljes.”

Ilyen gyorsan még sose készültem el interjúval onnantól számítottan, hogy felkértem rá az illetőt. Fanninak a szülinapján írtam: felköszöntöttem, és megkérdeztem, hogy adna-e majd egyszer interjút. Igent mondott, másnap megadta a számát, harmadnap pedig pont ráértünk mindketten, egyidőben (Emma épp nagyot aludt). Beszélgettünk egy baromi jót és hétvégén meg is írtam az interjút, amit pedig most épp már olvastok is. Remélem nem haragszik meg rám most egyik eddigi interjúalanyom sem, akikkel akár hónapokig is húzódott ez a dolog, de ez valahogy így jött ki. És mivel ez egy annyira ad-hoc interjú volt, hogy még konkrétan kérdésekkel sem készültem Fanninak, hanem csak elkezdtünk beszélgetni (és Istenem, milyen jót beszélgettünk!), úgy döntöttem, hogy nem szerkesztgetem túl ezt az interjút. Úgy írom meg nektek, ahogy követte egyik téma a másikat, egyik kérdés a másikat. Nyilván az élőbeszédből próbálok normális mondatokat kreálni (ez leginkább rám igaz, mert Fanni élőben is ugyanolyan összeszedett, mint írásban), de ezt leszámítva nem nyúltam bele a szövegbe. Az IgenaAnya az egyik legjobb dolog az életemben a családomon kívül, többek közt azért is, mert ilyen fantasztikus nőket ismerhetek meg, mint amilyen Fanni is. Szóban is, írásban is elmondtam és itt is elmondom: egy élmény volt Fanni, köszönöm! Remélem sikerül nektek is átadnom ennek a jó kis csajos-anyukás-csacsogós beszélgetés hangulatát. “Wéner-Kovács Fanni: „Az anyasággal, a feleség szereppel és a blogger szereppel vagyok teljes.”” bővebben

IgenApa #1 – Farkas Lackó: „Egy apának nem segítenie kéne, hanem egyenrangúan kivenni a részét a szülői feladatokból.”

Amennyire feminista tudok lenni, annyira nem is. És amennyire elhatároztam, hogy az IgenAnya.hu csak az anyákról és csak a nőkről fog szólni, annál jobban kezdtem úgy érezni, hogy NEM. Ahogy egy jól működő kapcsolatban, házasságban is kell két fél, két típusú ember, vagy ahogy a szabályoknál is kell mindig egy kivétel, ahogy mindig kell egy pro és egy kontra, egy jing és egy jang, úgy itt is azt éreztem, hogy valami hiányzik. És ez a férfi volt. Vagyis a férfiak. Az apák. Ezért tavaly év végén eldöntöttem, hogy elindítom az oldalon az IgenApa rovatot, és igenis, havonta lesz mindig egy férfi interjúalanyom is. Egy-egy olyan apa, akit szerintem érdemes valamiért bemutatni, akivel érdemes beszélgetnem egyet. Nem csak azért lesz csupán havi egy, mert olyan kevesen van. Már most egész évre tudom, hogy kiket szeretnék meginterjúvolni. (Na jó, valójában már 10 évre előre tudnám mondani a teljes névsort. :D) Hanem mert a leírtak mellett – vagy ellenére – mégis csak szeretném megtartani a nő-férfi (anya-apa) arányt. Másrészt pedig, egészen őszintén: nincs többre időm. 😀 Na de elég a rizsából, és térjünk át – még ha a terveimhez képest kicsit megcsúszva is – az első IgenApára, aki szándékosan nem a férjem lett. Az annyira nyilvánvaló lenne, nem? Mint egy amerikai rom-komban, aminél tudod, hogy a nagy dráma és szakítás ellenére a végén úgyis összejönnek a főszereplők. Szóval visszatérve: első férfi interjúalanyom nem más, mint (dobpergés!!) Farkas Lackó, az ApuKaland blog szerzője, vagy ha úgy jobban ismeritek: Bundi apukája. =) Szintén csak a megérzéseimre hallgattam. Úgy éreztem, beszélgetnem kell vele. Óriási piros pont a női megérzéseknek. Hogy miért? Megtudjátok, ha elolvastátok az interjút! Jó szórakozást! “IgenApa #1 – Farkas Lackó: „Egy apának nem segítenie kéne, hanem egyenrangúan kivenni a részét a szülői feladatokból.”” bővebben

Petres-Majsa Adrienn: „A 3 éves kisfiamnak jobbnál jobb ötletei támadtak, ezekből született meg a mesekönyv.”

Karácsony előtt a Facebook page-emen (mert hogy ilyenem is van, méghozzá ITT) írt nekem egy anyuka, egy írónő, hogy megajándékozná Máté fiamat az új, vagyis az első mesekönyvével. Semmit nem kért cserébe. Se reklámot, se megosztást, se semmit, csak kedveskedni akart nekünk ezzel az ünnepek alkalmával. Nagyon jól esett és természetesen hosszú levélváltás követte az elsőt, mert nagyon felkeltette az érdeklődésemet a mesekönyv születésének története. A meséket ugyanis Petres-Majsa Adrienn „csak” leírja, valójában azokat a kisfia mondja tollba neki. És csak hogy tovább csigázzalak titeket, a könyv illusztrációit is a szerzőnő-anyuka készíti. Nem tudom, ti hogy vagytok vele, engem teljesen magával ragadott ez a történet és rögtön interjút kértem Adrienntől, aki örömmel válaszolt a kérdéseimre. És milyen jó, hogy feltettem őket, mert csupa olyan dolog derült ki róla, hogy azt kell, hogy mondjam, méltón került be az igenanyák táborába.

“Petres-Majsa Adrienn: „A 3 éves kisfiamnak jobbnál jobb ötletei támadtak, ezekből született meg a mesekönyv.”” bővebben

Farkas-Halász Évi: „Nem gondolom, hogy miután anyukák lettünk, el kellene hanyagolni magunkat.”

Hónapokkal ezelőtt felkerült már A listámra Évi (@halasz_evi ), mert nekem ő már ránézésre egy igazi IgenAnya. 🙂 Két kislánya van, és mégis kicsattan a boldogságtól, az energiától, csinos és kiegyensúlyozott. Persze, az „insta világban” könnyű ezt mutatni szép, beállított, megkomponált képekkel, de Évinél én nem ezt látom. Anya, feleség, nő, emellett odafigyel magára, az egészségére és a külsejére. Jó példát mutat a kislányainak és más anyukáknak is. És nem, nem arról van szó, hogy itt egy újabb fittanya, aki a szülés után 1 héttel már lapos hassal fotózkodik, 6 héttel meg ész nélkül elkezd edzeni és fogyókúrázni. Hanem megint csak arról van szó, hogy egy-kettő, de akár (hamarosan) három gyerek (ugye, Évi? 😉 🙂 😛 ) mellett is lehet, tudunk, szabad és kell is magunkkal foglalkoznunk, IGEN-t mondanunk magunkra, magunknak. Egészséges ételekkel, mozgással, csinos külsővel, ha épp minket ez tesz kiegyensúlyozottabbá, elégedettebbé, boldogabb feleséggé, anyává, nővé, emberré. Mert ez a kulcsa, az alapja mindennek. De mivel megmondom őszintén, hogy nekem ez a része még nagyon nem megy, muszáj volt megkérdeznem, hogy csinálta egy, aztán kettő gyerek mellet, és hogy látja-e háromgyerekes anyaként is fitten magát? “Farkas-Halász Évi: „Nem gondolom, hogy miután anyukák lettünk, el kellene hanyagolni magunkat.”” bővebben

Bánhidi Dóri: „A munka nekem szülés után egyfajta terápia is volt azon kívül, hogy nagyon szerettem csinálni.”

A @pandarteblog szerzője, Bánhidi Dóri sokatok számára lehet ismerős. Bár szerintem kb. mindenki ismeri. 😀 Igen, nekem is az egyik kedvenc bloggerem már évek óta. A top 10-be viszont nyilván azután került be, hogy 1 évvel Máté fiam után az ő kisfia is megszületett. Nem konkrétan azért, mert édesanya lett és sok-sok tündérdrágaaranyos képet posztolt arról a tündérdrágaaranyos kisfiáról, hanem mert egyszerűen az anyaság megváltoztatta őt is, a blogoját is, és ezt az új irányt valahogy még a régebbinél is jobban szerettem. Aztán egyszer csak jött a jógás mesekönyve, hozzá illő, cuki gyerekszobai kiegészítőkkel, azóta pedig már piacra dobták (mivel ez egy közös családi biznisz) az első magyar jógás társasjátékukat is… pedig  a beszélgetésünk alatt az is kiderült, hogy mielőtt megismerte párját, Ricsit, nem is gondolkodott abban, hogy gyereke legyen. Akkor még ő sem gondolta, hogy Ármin érkezése olyan rejtett ajtókat tárt fel majd benne, amelyeket nagyon sajnálhattunk volna, ha örökre zárva maradnak. “Bánhidi Dóri: „A munka nekem szülés után egyfajta terápia is volt azon kívül, hogy nagyon szerettem csinálni.”” bővebben