Bokor Zsófia: „A munkám sikerei, a folyamatos elismerések után elképesztően furcsa volt csak háziasszonynak lenni.”

Bevallom őszintén, én soha nem voltam az a született környezetvédő. Nem tudom, hogy miért nem, pedig én is hallotta a problémákról, sőt, saját szememmel látom is nap, mint nap, mégse tettem szinte semmit. Az elmúlt hetekben viszont elkezdett valami megváltozni bennem. Elkezdtem elhagyni a nejlonzacskókat, szelektíven gyűjteni a szemetet, és az ész nélküli vásárlás helyett tudatosan vásárolok. Nem össze vissza mindent, ha úgy alakul, akár használtat is. Könyvet, ruhát, még akár játékot is. Ezzel is sokat tehetünk a környezetünkért. Egyre több ilyen gondolkodású embert, anyukát követtem be Instagramon, mikor egyszer csak szembejött velem NaturAnyu. NaturAnyu egy webshop és egy anyuka is, aki nálam ezerszer jobban védi a környezetét, hogy megpróbálja megmenteni a Földet a mi érdekünkben, de leginkább kisfia, leendő testvére és majd az ő gyermekeik érdekében. Organikus, többségében baba- és gyermekruhákat, kiegészítőket árul. A NaturAnyu.hu idén az év webshopja díj 3. helyezettje lett. Nem véletlen, nagyon megérdemelték! Fantasztikus az elképzelés, és fantasztikus NaturAnyu maga is, vagyis Bokor Zsófia. Az édesanya, aki mindezt GYES alatt hozta össze és csinálja töretlen lelkesedéssel. Jelenleg egy 3 éves kisfia van, de már úton a kisöcsi. “Bokor Zsófia: „A munkám sikerei, a folyamatos elismerések után elképesztően furcsa volt csak háziasszonynak lenni.”” bővebben

Szilágyi Virág: „Egy darabig jó volt nem csinálni semmit, de aztán hamar éreztem, hogy ez így nem lesz jó.”

Olyan sokáig nem esett le, honnan olyan ismerős Szilágyi Virág… Már egy jó ideje követtem Instagramon, így persze, tudtam, hogy alap tagja a La Mome csapatnak, hogy iker fiai vannak, hogy írt is egy könyvet a gyereknevelési módszereiről, tippjeiről ikres anyukáknak, és hogy még a Gyerekkel.com is az ő nevéhez fűződik. Aztán szégyen, nem szégyen, végül rágugliztam. Ja, téééényleg!! Hát ő az ikres anyuka a Hadas Kriszta Jön a baba! című műsorából! – A Mamámnak csak ennyit mondtam, ő bezzeg rögtön tudta, kiről is beszélek. Aztán az instastory-ján csinált egy kérdezz-feleleket, amiből megtudtam, hogy mindezek mellett önkormányzati képviselő is. És akkor még nem tudtam mindent… Nem bírtam magammal, és megírtam neki, hogy nagyon szeretném megismerni, beszélgetni vele egy jót, majd utána megírni egy interjú formájában az oldalra. Annyira örülök, hogy igent mondott! Pláne, hogy ez pont a tizedik interjúm! 🙂 Hipp-hipp-hurrá! “Szilágyi Virág: „Egy darabig jó volt nem csinálni semmit, de aztán hamar éreztem, hogy ez így nem lesz jó.”” bővebben

Simon Alexandra: „Ahhoz, hogy kiteljesedjek, hogy igazán boldog nő és anya legyek, dolgoznom is kell.”

Amikor írtam – a többség által szerintem még inkább Fitness Junkie-ként ismert – Simon Alexandrának, hogy interjút kérjek tőle – nagyjából abban a stílusban, hogy „Léééééééci, kérlek, muszáj, hogy interjút adj nekem!” 😀 , annyit válaszolt: „Lehet neked nemet mondani?”. Nyilván nem. De neki sem. Többek közt ezért is szerettem volna annyira megismerni, beszélgetni vele. Mert ő nem egy klasszikus #fittanya . Amit létrehozott, amit nap, mint nap csinál… komolyan, engem teljesen lenyűgöz. Egyik nap arról mesélt az InstaStory-jában, hogy mennyien panaszkodnak, hogy pici gyerek mellett nincs idejük semmire, pláne nem mozogni. Számtalan anyuka, köztük ő is bizonyítja, hogy márpediglen megoldható, igenis, arra van időnk, amire csak akarunk. Minden sikerülhet, csak elhatározás, szervezés, gondolkodás és kitartás kérdése. Minden rajtunk áll. 9 hónapos kislánya mellett ő is sikeres vállalkozásokat csinál férjével közösen úgy, hogy Lara ebből mit sem érzékel. Pedig ugyanannyit dolgozik, mint a szülés előtt. Az a szervezettség viszont, ami az egész mögött van… Hát komolyan, van mit tanulni Szandráéktól! “Simon Alexandra: „Ahhoz, hogy kiteljesedjek, hogy igazán boldog nő és anya legyek, dolgoznom is kell.”” bővebben

Árvai Brigi: „Volt, hogy hajnali 2-re bejöttem a pékárukat lesütni.”

A ti ajánlásotokra kerestem meg Árvai Brigit, a Léna Kedvencei cukrászda megálmodóját, létrehozóját, tulajdonosát. Bár be kell valljam, egy ideje felkerült már A listámra, miután megláttam EZT a posztját. Azt írta: „Ha alvásidő, akkor munka, még nyaralás alatt is.” Majd egy csomó szívecske… Mintha én írtam volna. 😀 Rögtön tudtam, hogy vele még fogok beszélgetni, őt meg kell ismernem, be kell mutassam a „nagyvilágnak”. Általában telefonos interjúkat készítek, még mindig macerás elmennem bárhova akár Emmával, akár nélküle, nem is nagyon csinálok ilyen „felnőttes” dolgokat, Brigi invitálására azonban nem tudtam nemet mondani. Emma miatt ugyanis tej-, tojás- és szójamentes diétán vagyok, a Léna Kedvencei pedig egy kvázi mindenmentes cukrászda. Na most képzeljétek el, hogy örültem, amikor majdnem 4 hónap után kakaóscsigát és nutellás (értitek: NUTELLÁS!!!), tejszínhabos (!!) jegeskávét ihattam. Mindezt egy hihetetlen, lehengerlő, igazi igenanya társaságában. “Árvai Brigi: „Volt, hogy hajnali 2-re bejöttem a pékárukat lesütni.”” bővebben

Bolla Viktória: „A munka tölt fel engem!”

Az igenanyaság nem csak arról szól szimplán, hogy dolgoz(z)unk a gyerek mellett. Az igenanya igent mond a családra, a gyermekvállalásra úgy, hogy közben nem mond le a saját álmairól. Legyen az bármi – karrier, álomalak, tanulás, utazás, bulizás, vagy akár a Himalája megmászása. Bolla Viki ( @viktoriabolla) ilyen. Csupán 24 évesen igent mondott az egyik álmára: az anyaságra úgy, hogy közben nem mondott le egy másik vágyáról sem: olyan álommunkáról, ami nap mint nap boldoggá teszi. “Bolla Viktória: „A munka tölt fel engem!”” bővebben