Vass-Baranyai Szabina: „Sokan meglepődnek, hogy ők az én gyerekeim”

Szabinával, vagyis insta-mami körben ismertebb profilnevén @sabinkooo-val az első gyerekeink születése óta ismerjük egymást. Sajnos még mindig csak virtuálisan. Dorina lánya ugyanis kicsivel több, mint egy hónappal fiatalabb, mint az én Máté fiam. Bekövettük egymást, és rengeteget chateltünk éjjeli és hajnali szopizások alatt, hogy kinek mit csinál (vagy nem csinál) a gyereke, tartottuk egymásban a lelket, láttuk el egymást tanácsokkal. Én akkor voltam 26, Szabina pedig csupán 23 éves. Azóta már 2 gyerekes anyuka.

Mindig is ez volt a „terv”, hogy fiatalon szülsz?

Neem, én később, ilyen 27-28 évesen szerettem volna csak gyereket. Na most tudni kell, hogy a férjemmel, Norbival a gimi óta együtt vagyunk. Ő focizik is, és kapott egy jó lehetőséget Ausztriában. Elfogadta, kijött, és jöttem vele. Itt pedig minden annyira kerek volt, hogy arra jutottunk: már csak egy kis pöttömke hiányzik a teljes boldogságunkhoz. Mondjuk Norbi egy picit jobban akarta, én azért még kicsit dolgoztam, nyelvet tanultam volna. De aztán belevágtunk és 2 hónap után össze is jött Dorci.

Mit szólt a család?

Le voltak sokkolva. (Nevet) Norbi novemberben kérte meg a kezem, májusban pedig már pozitívat teszteltem. Gondolhatod… Mikor a 8. héten megmondtuk a szüleimnek, teljesen meglepődtek. Anyukám nem is gondolta, hogy egyáltalán eszünkbe jut a gyerek téma.

De ez a sokkos állapot hamar elmúlt, és összességében örültek, mert tudták azt is, hogy kint megvan mindenünk, nem volt miért aggódniuk. Egyébként hozzáteszem, hogy Magyarországon, az otthoni körülmények között biztosan nem vállaltunk volna gyereket.

Azért egyedül egy másik országban, barátok és család nélkül, mindezt 23 évesen egy kisbabával… Nagyon kemény lehetett! Bár hozzá kell tegyem, hogy olyan ügyesen megoldottál mindig mindent, mint aki simán a kisujjából rázza ki a hozzátáplálástól kezdve mindent…

Ó, pedig egyáltalán nem… Emlékszem arra, amikor Dorina megszületett… azt se tudtam, hogy mit kezdjek egy gyerekkel. Azelőtt még bébi se volt soha a kezemben. Nagyon fura volt, de onnantól, hogy hazajöttünk, tök jól belejöttünk a dolgokba.

Bolla Viktória: „A munka tölt fel engem!”

Akkor annyira csak nem volt rossz. Nem bántad meg?

Dehogyis! Nincs ennél jobb dolog. Mikor először felemeli a fejét, rád néz, rád mosolyog vagy amikor először átfordul… Jaj, annyira jó volt és úgy hiányzik is az egész. Ráadásul Dorci mindent jól és aránylag hamar is csinált.

És ha már így belejöttetek, gondolom úgy voltatok, hogy gyorsan jöhet is a következő!?

Áh, nem! Marci becsúszott gyerek, máig nem tudjuk, hogy sikerült. (Nevet) De visszagondolva nagyon jó, hogy csak 1,5 év van közöttük. Mióta Marci is elkezdett mozgolódni, azóta igazi legjobb barátok lettek és ezt nagyon jó látni. Reggel, ébredés után az első, hogy egymást keresik, egész nap eljátszanak együtt. Így tökéletes! Ha újrakezdhetném, akkor is ugyanígy csinálnám!

És mikor jön a következő? Letelt az újabb másfél év. 🙂

 Áhh, nem lesz több. Két kezem van, minden kézre egy gyerek, egy fiú, egy lány, nekünk elég ennyi.

Instagramon egyszer téma volt a fiatal anyukák körében, hogy sokaknak ajánlanak fel idősebb anyatársaik babysitter munkát a játszótéren, mivel eszükbe sem jut, hogy a fiatal nők a saját gyerekeikkel vannak ott.

Laskóy Noémi: „Büszke vagyok rá, hogy senkitől nem kell pénzt kérnem, mert előteremtem magamnak”

Igen, ismerős… Nálunk is sokan meglepődnek, hogy ők az én gyerekeim. 26 évesen ezt nem nézik ki belőlem, ráadásul nem is hanyagolom el a külsőmet, szeretem és hordom is a fiatalos, divatos ruhákat, így sokszor azt hiszik, hogy a nővérük vagy a babysitterük vagyok.

Együtt bolondozhatsz, játszhatsz velük, hiszen a szó legpozitívabb értelmében, majdhogynem te is gyerekként lettél anya.

De gondolj csak bele, ha 5-6 évesek lesznek, mi még akkor is tök fiatalok leszünk, mehetünk majd Norbival együtt nyaralni, mindent csinálni. Szerintem ez a 25 év körüli kor a legideálisabb a családalapításra.

Segítséggel hogy állsz kint? Mondjuk a fotóidon látni, hogy gyakorlatilag 0-24-ben a gyerekekkel vagy…

Kint semmi segítségem nincs. Norbinak van főállása, mellette focizik, ezért nagyon sokszor van, hogy napokig egyedül vagyok a gyerekekkel. Miután Dorina megszületett, 1 hétig anyukám, aztán anyósom volt velem kint, utána viszont teljesen egyedül voltam. Norbi „ottalvósban” dolgozott, úgyhogy őszintén nagyon para volt az eleje. Azt se tudtam, hogy miért sírt… már ha sírt. Dorina ugyanis szerencsémre jó baba volt, nem volt hasfájós, sokat szopizott, tényleg nem volt vele gond. De azért a császár után egyedül csinálni, megoldani és beletanulni mindenbe… kemény volt. Végül aztán hamar belerázódtam, Marcinál pedig már rutinból jött minden. Ha viszont hazamegyünk a családhoz, Tatabányára, már el tudtunk menni akár moziba is, a gyerekek ugyanis jól elvannak a tesómékkal. Ennek ellenére a legtöbbször mégis velünk vannak, sokszor ugyanis, ha nem lenne muszáj, akkor is magammal cipelem őket, mert rosszul érzem magam, ha nincs velem valamelyik. (Nevet)

Németh Salome: „A munkáim egyben a hobbijaim is!”

Dorina ovis, lassan Marcell is majd az lesz. Gondolkozol már, hogy visszamész-e dolgozni?

Dorina születése előtt pultosként dolgoztam itt kint, de oda biztos, hogy nem akarok visszamenni. Bár két gyerek mellett nem is tudnék. Amúgy is tervben van, hogy egy pár év múlva hazamegyünk, és majd inkább ott néznék valami munkát. Bár itt szívesen csinálnék egy tényleg jó szépségszalont, mert abból nagy hiány van… Vagy szívesen tartanék valamilyen labdás foglalkozást, edzést gyerekeket. Mivel régen kézilabdáztam, nem is állna tőlem messze. De ha kezdetben mondjuk ruhaboltba vagy plázába el tudnék menni 20 órásba dolgozni, az is jó lenne. Szóval terv az van, de ami biztos, hogy 8 órában már nem tudnék visszamenni. Itt kint például a suli előtti utolsó évben lehetnek egész nap bent a gyerekek az óvodában úgy, hogy ott is alszanak. Egyébként fél9-fél1-ig vannak. Emellett pedig nem nagyon tudok még 4 órás munkát se bevállalni.

Azért gondolom 3,5 év után vágysz már picit a felnőtt emberek társaságára.

Azért van bennem egy kis félsz, hogy fogok újra beilleszkedni az emberek közé. Ennyi idő után ugyanis nagyon el lehet szokni. De muszáj lesz visszarázkódnom, megszoknom őket.

De amíg ez nincs napirenden, addig marad az otthonlét, és a gyerekzsivaly. Hogy bírod egyébként? Mivel ereszted ki a gőzt egy nehezebb nap, vagy kimerítőbb időszak után? Biztos nálad is betelik néha a pohár, amikor úgy érzed, hogy sok a két gyerek, a hiszti, az éjszakázás, főzés, takarítást, és így tovább…

Hát, bevallom őszintén, még nem nagyon éreztem, hogy sok lenne. Én szerencsére alszom éjszaka is, nincs olyan, hogy hulla fáradt vagyok és nincsenek nagy hisztik, meg balhék sem. Még a rosszabb napok is végül jóként zárulnak. Egy kis csoki nálunk például mindent megold. Most lehet, hogy ezért sokan azt gondolják, hogy szar anya vagyok, de ha ez bejön, akkor miért ne vessem be néha? Én is 0-24-ben csokit eszek, látják is nálam, akkor miért vonnám meg tőlük? Pláne, ha még a hiszti kezelésére is jó…

Sokan vannak, akik igazából belevágnának már fiatalon is az anyaságba, de félnek tőle. Őket mivel bíztatnád, bátorítanád?

Azzal, hogy ne féljenek tőle egyáltalán, mert tényleg a legjobb dolog. Lehet, hogy az eleje nehézkes és gondolkodós, de amint megjön az az új élet, az a kis csöpp… annyira jó lesz utána! Egy gyerek mindenkinek kell. Tényleg. Ne féljetek tőle!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük