Illésné Krisztina: „Összesen 99 hónap terhesség, 6-7 év szoptatás és 23 év pelenkázás van mögöttem.”

Néhány hete egy Loretta nevű olvasóm keresett meg, aki elmondta, mennyire tetszik neki az, amit képviselek: fiatalon házasodni, fiatalon anyává válni, és mindemellett az álmainkról nem lemondani. Tehát úgy egészében az igenanyaság. Olvasta az interjúimat, amelyek alanyait nagyon inspirálónak találta, és úgy gondolta, beajánl ő is egy igenanyát, aki nem más, mint az ő édesanyja, aki hozzá hasonlóan 20 évesen ment férjhez, és 21 volt, amikor az első gyermekének életet adott. Hagy folytassam innentől Loretta levelével: „Miután megszülte az első lányukat, ő erre tette fel az életét… a gyerekekre. Nem azért, mert nem tudott kiszabadulni, vagy mert minden energiáját elvitte, hanem egyszerűen megszerette a “szülést”.  Apa mindig azt mondja, hogy “ő szeret szülni”. És ez tényleg így van… mi sem bizonyítja jobban, mint hogy ezt 11x meg is tette. 11 gyermeket szült, köztük negyedikként engem is. Ő nem akart mást csinálni, olyannyira, hogy ha tehetné, még most is szülne, de már így közel az ötvenhez talán majd keres magának új „hobbit”.” Jó néhány levélváltásba és hétbe telt, de Lorettának hála eljutottak édesanyjához a kérdéseim, majd vissza hozzám a válaszok, amiből végeredményben szerintem egy nagyon jó kis virtuális beszélgetés született. De nem csoda… ilyen igenanyával! “Illésné Krisztina: „Összesen 99 hónap terhesség, 6-7 év szoptatás és 23 év pelenkázás van mögöttem.”” bővebben