Szilágyi Zsanett: „Álmomban nem gondoltam volna a szülés előtt, hogy majd ezzel fogok foglalkozni.”

Úgy szoktam mondani, hogy nem vagyok az a „házilag készített” anyuka. Nem igazán főzök (inkább nem, mint igazán), a kézügyességem nulla, nem tudok rajzolni, se varrni, de még ollóval egy szép egyenes vonalat vágni se vagyok képes. Az Instán azonban ráleltem a @playtime.with.adam profilra, ahol olyan jó, kézzel készített foglalkoztató és fejlesztő gyerekjátékok vannak, amelyek közül sokhoz különösebben nagy kézügyesség sem kell. Nagyon megtetszettek, egy-kettőt ki is próbáltam, és miután egy zacskó babbal és 5 műanyag pohárral vagy egy órára lekötöttem Máté fiamat, amíg közben tudtam Emma lányomat, a háztartást és magamat is rendezni, hogy hálámat leróva üzenetet írtam a profil tulajdonosának: Szilágyi Zsanettnek. Elsőként azt kérdeztem tőle, hogy óvónő-e? Ez a foglalkozása? Honnan ez a sok szuper ötlet?? Ám a válaszok nem éppen azok voltak, mint amire számítottam, és mivel tudom, hogy sokan hozzám hasonlóan szeretitek és követitek is Zsanettet és kisfiát, Ádit, így inkább interjú formájában folytatódott a beszélgetésünk. Bár Zsani még az interjú jóváhagyási fázisában sem értette, hogy én mégis miért akartam ezt az interjút, hiszen ő úgy érzi, nem ér fel a többi IgenAnyához, számomra ez nem is kérdés. Az, amit ő csinál és amilyen minőségben és lelkesedéssel csinálja, példaértékű. Egy hihetetlen inspiráló nő és anya vagy, és megtiszteltetés, hogy a többi IgenAnya között üdvözölhetlek ezúton már téged is. És akkor most ismerjétek meg picit jobban ti is, ki is van a kedvenc Insta profilotok mögött!

“Szilágyi Zsanett: „Álmomban nem gondoltam volna a szülés előtt, hogy majd ezzel fogok foglalkozni.”” bővebben