Hadd osszak meg veletek bevezető gyanánt egy rövidke részletet a Boglárkával folytatott privát levelezésünkből. „Huszonévesen egy gyógyszercégnél dolgoztam. Gyorsan lépkedtem a ranglétrán, akkor azt hittem, enyém a világ. Fogalmam sem volt, hogy 40 felé közeledve lesz 4 gyermekem. De ma már tudom, hogy a karrier és a pénz mit sem ér gyerekek nélkül. Az ő szeretetük most az én fizetésem és a karrierem!” Azonnal interjút kértem tőle, és legnagyobb boldogságomra igent is mondott. Takács Boglárkával (@szabocsalad_4gyerek ) beszélgettem.
Meglepődtél, hogy interjút kértem tőled.
Igen, de nagyon örülök, hogy az jött le neked a képeimről és a szavaimból is, hogy boldog és maximálisan elégedett vagyok az életemmel. Mert hát így is van!
Nemrég született (a beszélgetésünkkor kb. 6 hetes volt – a szerk.) a második kislányod, aki már a negyedik a sorban. Mindig is nagy, ráadásul ilyen sok gyerkőcös nagy családot szerettél volna?
Haha! (Nevet) Gondoltam, hogy ezzel kezdesz, mert igazából mindenki ezt kérdezi tőlem, ezért erre már jól betanult válaszom is van: nem, soha nem gondoltam, hogy nekem valaha is 4 gyerekem lesz. A rokonaim máig azt mondogatják, hogy rólam nem gondolták volna ezt. De a férjemmel mi is néha, amikor fekszünk egymás mellett az ágyban, kimerülten, arról beszélgetünk, hogy hát erre egyikőnk sem gondolt az első randin. 😀 (Nevet) Úgy képzeld el, hogy 4 gyerekkel és 9 évvel ezelőtt a főnökömnek azt mondtam, hogy fél év múlva jövök vissza dolgozni. Ő persze mondta, hogy dehogyis, ne siessek ennyire, de nekem fogalmam nem volt, hogy mi fog majd várni rám a szülőasztalon.
Teljes átkattanás?
Pontosan! Az első gyerekünk születésekor jó ütemben haladtam a karrierépítésben. Egy jó nevű, innovatív gyógyszercégnél voltam, ahol nagyon jó volt dolgozni. Jó anyagi körülmények között éltünk és azt gondoltam, hogy mivel ez egy társadalmi elvárás, gyorsan lesz egy gyerekünk, mert pont belefér. Hamar visszamegyek dolgozni és aztán boldogan élünk. Aztán a kórházi ágyon más irányba kezdett el bennem mozogni valami. Úgy szoktam mondani, hogy ott egyfajta véd és dacszövetséget kötöttünk a fiammal. Aztán a többiek sorban érkeztek. Nem is számítottam rá, hogy ez ilyen szinten földöntúli érzés.
De te karrierista típus voltál azelőtt?
Visszagondolva abszolút nem voltam sose az, de akkor úgy éreztem, hogy a munka, és az azzal járó „luxus” a legfontosabb. Minden nap máshol ettem, csilli- villi ruhákba jártam. Megvolt a siker, a csillogás, és jó is volt, nem mondom azt, hogy nem. De ami most van, az sokkal-sokkal jobb.
Nem is hiányzik az régi életed?
Nem! 29 éves voltam a legnagyobb fiam születésekor, akkor már nagyjából 6-7 éve dolgoztam. Ez alatt az idő alatt éltem Amerikában és Csehországban is. Világot láttam, mozgalmas életem volt, szerintem mondhatom azt is, hogy kiéltem magam. Talán ezért is nem hiányzik az az életmód. Nyilván hazudnék, ha azt mondanám, hogy nincs néha olyan rossz napom (mint például ma 😀 ), amikor nem ugranék vissza az időbe és csinálnám másképp. Szerintem időnként mindenkinek vannak ilyen gondolatai. De ahogy megvan a gondolat, már meg is bánom, mert rájövök, hogy ez csak egy rossz nap és így tökéletes minden, ahogy van. Ha dolgoznék, akkor is lennének nehéz és stresszes napjaim. Sőt…
Soha nem is mentél vissza dolgozni két gyerkőc között, még pici időre sem?
Mivel egyáltalán nincs semmi segítségünk, így nem. Bár a második gyerek után lett volna lehetőségem, de akkoriban hoztuk meg a férjemmel azt a döntést, hogy nagycsaládosok leszünk. Abban viszont egyetértettünk, hogy 3 gyerek mellett valamelyikőnknek fel kell adnia a munkahelyét. És mivel én akkor már néhány éve itthon voltam, így kézenfekvő volt, hogy akkor nem is megyek vissza dolgozni. És most se tervezek még munkába állni egy jó darabig. Valójában ennyi idő után el se tudnám képzelni, hogy dolgozzak. Persze később, amikor már nem lesznek ennyire rám utalva, biztosan felszínre tör majd az önmegvalósító énem, de egyenlőre 100%-ban boldog vagyok az anyai énemmel. Ameddig anyagilag meg tudjuk engedni, illetve a legkisebb az iskolás kort nem éri el, addig biztosan itthon maradok.
Laskóy Noémi: „Büszke vagyok rá, hogy senkitől nem kell pénzt kérnem, mert előteremtem magamnak”
Olyanban nem is gondolkoztál, hogy esetleg otthonról dolgozz?
Talán egy részét biztos lehetne itthonról csinálni, de a gyerekek mellett napközben a laptopot sincs lehetőségem felmondani, de lassan már egy mondatot sem tudok elmondani. (Nevet) Azon szoktunk nevetni a férjemmel, hogy napközben Viberen többet tudunk kommunikálni, mint este, mikor itthon van, mert olyankor mindig történik valami. Szóval visszatérve a kérdésre kizárt, hogy itthonról végezhető munkát csináljak. Ráadásul vagyok annyira maximalista, hogy ha csinálok valamit, akkor azt maximálisan. Egy fenékkel egy lovat. Most az anyaságot szeretném azokhoz az elvekhez képest, amikről azt gondolom, hogy jók, a lehető legjobban csinálni. Pláne úgy, hogy nincs segítség. Imitálni a munkát pedig nem akarom, annak nincs értelme.
Bár biztos vagyok benne, hogy unatkozni nem unatkozol, a legtöbb otthon lévő anya életéből az ingerek szoktak hiányozni. Beleunnak a monoton, ismétlődő mindennapokba.
Szerencsém van, mert a férjem nagyon odafigyel arra, hogy ne csak itthon üljek a büfis pólóban, hanem sokat kiránduljunk, csavarogjunk együtt. Tegnap strandolni voltunk Ausztriában, pénteken a Schönbrunni kastélyt fedeztük fel, mindezt egy 6 hetes gyerekkel. És azért keresünk alkalmat arra is, hogy csini ruciba is fel tudjak öltözni, pont azért, hogy ne depizzek be. Az első három gyerkőc után sajnos nem került el engem sem a szülés utáni depresszió, ezért most különösen figyelünk erre.
Azért ennyi gyerekkel biztos nem egyszerű. Van egyáltalán olyan, hogy egyedül vagy?
Szeretem, ha itt nyüzsögnek körülöttem, úgyhogy én fodrászhoz és bevásárolni is viszem magammal mind a négyet. Egyébként az elmúlt évek alatt, ha 2x lett volna lehetőség ott hagyni valahol őket… de akkor sem hagytuk ott. Mi így vagyunk egy család, így jó, együtt!
Vass-Baranyai Szabina: „Sokan meglepődnek, hogy ők az én gyerekeim”
Muszáj megkérdeznem, mert nagyon aktuális most nálunk a téma. Hogy altatsz el egyszerre négy gyereket? Én kettőt se bírok, mikor egyedül vagyok! 😀
Úgy, hogy már nem kell négyet altatnom. A két nagyfiú már külön bevonul a szobájába és egyedül alszik. Ettől is érzik nagynak magukat, még ha nyitott ajtónál is teszik ezt. 🙂 Itt kell egyébként megjegyeznem, hogy ők nagyon sokat tudnak nekem segíteni. Ha kell kenyeret kennek, falatokat csinálnak, etetnek, kiviszik a szemetet.
Szentjobbi Krisztából kiindulva nem hagyhatom ki (meg amúgy se 😛 ): látsz esélyt egy ötödikre is?
Mi itt most biztosan befejeztük. Egyrészt minden embernek van egy teljesítőképessége, és úgy érzem, hogy én igencsak elmentem most a határomig. Másrészt megvan a teljesség érzése is. Van két fiú és két lány… ahogy most van, szívesen megállítanám az időt. Most érzem igazán azt, hogy minden a helyén van!