Fejős Éva: „A halogatást senkinek sem ajánlom”

Tudjátok, hogy szeretek különböző anyákat, különböző igenanyákat megismerni, beszélgetni velük, bemutatni nektek őket magukat és a történeteiket. Néhány hónapja egy kósza gondolat ütött szöget a fejembe (jézusom, de morbid hasonlat), hogy szívesen beszélgetnék egy olyan nővel, aki az átlaghoz képest később lett édesanya. Aztán eszembe jutott Fejős Éva. Áhh, ő úgyse adna nekem interjút – gondoltam. El is vetettem a dolgot hetekre, sőt, hónapokra. A 2019-es évre viszont megfogadtam, hogy mindent meg fogok próbálni, bármiről is legyen szó. Úgyhogy néhány napja megkerestem Évát is. Mi lehet a legrosszabb, ami történhet? Hogy nemet mond. Össze fog dőlni tőle a világ? Vélhetően nem. De legalább elmondhatom, hogy megpróbáltam. De milyen jól tettem, ugyanis mint ahogy a mellékelt ábra is bizonyítja: IGEN-t mondott. Nekem. Fejős Éva!!  Anyaságról, kislányáról és a munkájáról mesélt, a legnagyobb őszinteséggel. Éva, köszönöm! Fogadjátok szeretettel tehát a Fejős Évával készített interjúmat! “Fejős Éva: „A halogatást senkinek sem ajánlom”” bővebben