Karácsony előtt a Facebook page-emen (mert hogy ilyenem is van, méghozzá ITT) írt nekem egy anyuka, egy írónő, hogy megajándékozná Máté fiamat az új, vagyis az első mesekönyvével. Semmit nem kért cserébe. Se reklámot, se megosztást, se semmit, csak kedveskedni akart nekünk ezzel az ünnepek alkalmával. Nagyon jól esett és természetesen hosszú levélváltás követte az elsőt, mert nagyon felkeltette az érdeklődésemet a mesekönyv születésének története. A meséket ugyanis Petres-Majsa Adrienn „csak” leírja, valójában azokat a kisfia mondja tollba neki. És csak hogy tovább csigázzalak titeket, a könyv illusztrációit is a szerzőnő-anyuka készíti. Nem tudom, ti hogy vagytok vele, engem teljesen magával ragadott ez a történet és rögtön interjút kértem Adrienntől, aki örömmel válaszolt a kérdéseimre. És milyen jó, hogy feltettem őket, mert csupa olyan dolog derült ki róla, hogy azt kell, hogy mondjam, méltón került be az igenanyák táborába.
A mesekönyv főszereplője egy Ratrak Regő nevű hótaposógép. Nem egy megszokott karakter. Mesélj, hogy jött az ötlet, hogy egy ratrakról írsz?
Három éve egy családi síelésen voltunk, mint minden évben, Murauban, és Martin fiamnak nagyon megtetszettek a ratrakok – ezek az óriási hótaposógépek a sípályákon. Egyik este egy síbemutató volt a pályán, és a műsor végén a ratrakok is felvonultak. Martinnak persze nagyon tetszett, ahogy lassan ereszkedtek le a meredek pályán ezek az óriási gépek, és fényszóróikkal bevilágították az egész nézőteret! A műsor végén lehetőségünk volt beülni egy ratrakba is. Az élmények hatására este Martin azt kérte, hogy meséljünk egy ratrakról. Több történetet is kitaláltunk aznap este. A 3 éves kisfiamnak jobbnál jobb ötletei támadtak, ezekből született meg a mesekönyv.
Farkas-Halász Évi: „Nem gondolom, hogy miután anyukák lettünk, el kellene hanyagolni magunkat.”
Akkor gyakorlatilag a nagyfiad találta ki a történeteket? Hát ez nagyon menő! 🙂
Így van, Martin az ötletgazda, én pedig „csak“ olvasmányos formába öntöm és illusztrálom az ötleteit. Van egy kis füzetünk, amit arra használunk, hogy gyorsan leírjuk, ha Martinnak támad egy ötlete. Aztán mikor nekem van egy kis szabad időm este, akkor az ötleteket mesévé alakítom.
Neked egyébként ilyetén van közöd az íráshoz?
Nem, igazából közgazdász vagyok. 🙂 Egy osztrák székhelyű bank központjában dolgozom nagyvállalati ügyfélkapcsolattartóként. Hét éve emiatt Bécsben élünk a férjemmel, a gyerekeink, Martin (6 éves) és Natalie (1 éves) már ide születtek. Annyi csak, hogy jelenleg még szülési szabadságon vagyok Natalie-val.
A férjedtől tudom (aki személyesen hozta el nekünk a könyvedet és mesélt erről), hogy a Ratrak meséket eleinte még munka, aztán a második gyermeketek születése után a pici mellett, éjjelente írtad. Hogy bírtad?
Napközben sajnos nincs időm a meseírással foglalkozni. Mikor 3 éve elkezdtük írni a mesekönyvet, még dolgoztam, és késő délután értünk haza Martinnal az oviból. Most, hogy szülési szabadságon vagyok, napközben rengeteg teendőm van a két gyerekkel és ilyenkor arra törekszem, hogy az időmet csak nekik szenteljem, estig nincs megállás. Aztán 8 es 9 óra között elcsöndesedik a ház, alszanak a gyerekek, és akkor jön el a meseírás ideje. Szerencsére ez nekem egyáltalán nem megterhelő, sőt, egyenesen kikapcsol, ha leírhatok és lerajzolhatok egy történetet. Különösen a színezés hat rám megnyugtatólag – most már értem, miért olyan népszerűek a felnőtt színezők a boltokban.
Illésné Krisztina: „Összesen 99 hónap terhesség, 6-7 év szoptatás és 23 év pelenkázás van mögöttem.”
Elhiszem, de két gyerek mellett… nem vágytál arra, hogy erre az időre egy picit „csak” anya legyél?
Nekem mindig kell valamit csinálnom, nem vagyok az az unatkozós típus. Amikor Martinnal voltam szülési szabadságon, akkor egy posztgraduális képzést fejeztem be, és éjszakánként tanultam. Aztán dolgoztam három évet mielőtt Natalie született. Martinnal a könyvet még munka mellett kezdtük el írni. Most Natalie mellett folytatom a könyvírást és a könyv piaci bevezetését intézem – nem is gondoltam, mennyi munka lesz ezzel egyébként! Rá kellett jönnöm, hogy míg anyának lenni és gyerekekkel foglalkozni a világ egyik legjobb dolga számomra, nekem szükségem van arra is, hogy emellett az agyamnak egy másik féltekéjét is használjam. Ez teszi teljessé a napomat. Szóval, ha nem lenne a meseírás, akkor biztosan valami máson törném a fejemet. 🙂 Bár örülök, hogy így alakult, mert a meséknek hihetetlen erejük van.
A közös családi meseolvasásoknak pedig pláne.
Te is tudod, hogy a gyerekeket egy nap folyamán rengeteg inger éri. Ezért nem is csoda, ha olyankor nehezükre esik este az elalvás. Ez nálunk Martinnal pontosan így van: egy izgalmakkal teli nap után szüksége van egy kis lenyugvásra, mielőtt el tud aludni. A közös meseolvasás erre pont tökéletes. El tud merülni egy fantáziavilágban, mese közben ő is elmondja a saját aznapi élményeit és így jobban fel tudja őket dolgozni. Az összebújás mese közben erősíti a köztünk lévő kapcsot is és pozitív energiákkal tölt fel. A közös mesélés fejleszti a gyerekek szókincsét is, és megszeretteti a kisgyerekkel az olvasást, a könyvet. Jó példa erre, hogy az egyik könyvbemutató után odajött hozzám egy kislány, és elmesélte, hogy ő is írónő akar lenni, kutyás könyvet szeretne írni, mert anyukája olvasta neki a Lassie hazatér című könyvet. Illetve Martin példája, aki a sok könyvolvasás (és egy közös családi, ratrakokkal teli sítúra 🙂 ) után maga is nagy mesélő lett. Szóval mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy olvasson saját maga mesét a gyerekének, mert igazi csoda rejlik ezekben az együtt töltött percekben.
Minden szavaddal egyetértek! Viszont mesélj azokról a percekről is, amiket nem együtt töltötök. Gyerekek, munka és a könyv mellett jut egyáltalán időd magadra? És a férjedre?
Valakivel együtt élni a világ egyik legnehezebb dolga, és ahhoz, hogy ez jól működjön, sok energiát kell belefektetni a kapcsolatba. A férjemmel ezért tudatosan ügyelünk arra, hogy mindig legyen egy pici időnk egymásra. Ez persze van, mikor csak egy esti beszélgetés vagy egy összebújás. És olyan is van, hogy a fáradtságtól mindketten csak beledőlünk az ágyba. 🙂 Mindketten nagyon szeretünk világot látni, és igyekszünk negyedévente valahova elutazni egy hétre, persze négyesben. Ilyenkor mindig kapok „szabadidőt“, amikor elmehetek masszázsra, spa-ba, és a férjem vigyáz a gyerekekre, amíg én feltöltődöm energiával. Nagyon hálás vagyok neki ezért!
És úgy tudom, még másért is. Tényleg volt egy időszak, amikor ő volt a kisebbik lányotokkal GYES-en?
Igen. Natalie születésekor eldöntöttük, hogy mind a ketten szeretnénk GYES-re menni. Így mikor Natalie egy éves lett, én két hónapra átadtam „a stafétabotot“ a férjemnek. Megmondom őszintén, először kicsit tartottam ettől a vállalkozástól: milyen lesz nekem elszakadni Natalie-tól, hogyan fogja Natalie bírni, ha nem vagyok mindig vele, hogyan fognak menni a mindennapok, ha én nem vagyok egész nap otthon.
Hát, nem csodálom. 😀 És hogy ment neki?
Már az első nap beigazolódott, hogy aggodalomra semmi ok, minden a legnagyobb rendben van így is. Natalie mosolyogva integetett nekem reggel a férjem karjából, a napi rutin tökéletesen működött, én pedig lekötöttem a figyelmemet a munkahelyen, úgyhogy hamar elrepült a nap és már otthon is voltam újra. A férjemnek is rendkívül pozitív élmény volt ez a két hónap (azon kívül, hogy estére teljesen elfáradt😊). Egyrészt a Natalie és közte lévő kapocs rendkívül megerősödött. Ehhez tudni kell, hogy Natalie születése után körülbelül hat hónapig csak velem volt hajlandó lenni, és utána is csak nehezen oldódott a helyzet. Na, ez a két hónap apuka-GYES végére teljesen megváltozott, a férjemmel legjobb barátok lettek!
De jó! És megváltozott a férjed így, hogy egy időre betekintést nyert abba, hogy mennyire „nem csinál semmit” otthon egész nap egy anyuka?
A saját bőrén tapasztalhatta meg, milyen egész nap otthon lenni egy kisgyerekkel, rendezni a lakást, gyerekes programokra menni (igen, elment minden programunkra, a jógától kezdve a baba-mama tornáig :), mindenre!), rohanni a nagyobbik gyerekért az oviba. Azóta sokkal jobban értékeli a gyerekekkel való munkámat. Most újra én vagyok GYES-en, ő pedig munkában, de nagyon örülünk, hogy meg tudtuk oldani ezt a két hónap apuka-GYES-t – mindenkinek csak ajánlani tudjuk!
És hogy lesz ezután? Visszamész dolgozni vagy folytatjátok Ratrak meséit?
A szülési szabadságom végével visszamegyek dolgozni. A könyvírás azonban mindenképpen megmarad, ugyanúgy esti kikapcsolódásnak, mint most is. Martinnal már dolgozunk a következő történeteken, úgyhogy remélem hamarosan egy új könyvvel fogunk jelentkezni.
Kinga: „Az volt az egyik oka, hogy Indiába jöttünk, hogy újra átgondoljam az életemet.”