Fogadjátok szeretettel az első interjúmat Németh Saloméval, aki annak ellenére, hogy csupán 28 éves, már 3 gyermek édesanyja (és már a legkisebb sem baba!), emellett pedig sikeres, saját vállalkozása van. Ja, és még a férjére és magára is jut ideje! A nagybetűs IGENANYA!
Bár fülbevalója is volt már és minden elhatározásom ellenére gyakorlatilag csak rózsaszínbe öltöztettem, mégis úgy éreztem, hogy muszáj bevásárolnom masnis fejpántokból, hogy az én drága kis kopasz kisbabám tényleg, mindenki számára is azonnal, megkérdőjelezhetetlenül, igazi kislánynak nézzen ki. Hamar szembe is jött velem az Instagramon a Yael – @yaelheadband – nevű márka, amelynek mint kiderült az irodája/showroomja az otthonomtól úgy 5 perces autóútra van, úgyhogy e-mailben le is egyeztettem, hogy akkor személyesen válogatnám ki Emma Róza új kiegészítőit. Ekkor ismertem meg Salomét, aki kislányával fogadott. Első pillanattól valamiért nagyon szimpatikusnak éreztem, aztán ahogy beszélgettünk, sorra olyan dolgok derültek ki róla, ami miatt egyrészt még jobban megkedveltem, másrészt elkezdtem nagyon fel is nézni rá. Rögtön tudtam, hogy a blogra az első interjúalanyom ő kell, hogy legyen, mert ha valaki, hát ő tényleg igazi igenanya. Mákomra azonnal bele is ment.
A showroomban a kislányoddal fogadtál, de nem ő az egyetlen gyermeked.
Valóban nem. Hárman vannak: Ezra (7), Ábrahám (5) és Jáel, akivel találkoztál, ő 3 éves, most kezdi majd az óvodát, Ezra pedig szeptembertől már iskolás.
Wow! Az még ok, hogy van egy 3 éves lányod, de amikor először megláttalak, álmomban nem gondoltam volna, hogy van egy 7 éves nagyfiad! Akkor te nagyon fiatalon lettél anyuka!
Igen, 21 éves voltam Ezra születésekor.
Még nekem se nehéz kiszámolnom, hogy akkor most 28 éves vagy. Jellemző, hogy hozzám hasonlóan mások is ledöbbennek, amikor kiderül rólad, hogy ennyi idősen már 3 gyerekes anyuka vagy?
Akik nem ismernek, azok általában meglepődnek, igen. De a családom számára ez teljesen normális. A baráti társaságban pedig bár nekünk volt először gyerekünk, de szerencsére hamarosan követtek minket a többiek is, és mindenki fiatalon, huszonévesen belevágott a családalapításba.
Mindig is sok gyereket akartál?
Sok testvérrel nőttem fel, mi heten voltunk (én voltam a harmadik), ezért számomra mindig is magával értetődő volt, hogy sok gyerekem lesz. Minimum 4-5 lurkót akartam. Most, 3 után már azért nem vagyok annyira határozott ebben a kérdésben, de majd meglátjuk… (nevet) De visszatérve, én tipikusan az a kislány voltam, akitől ha pici korában megkérdezték, hogy mi szeretne lenni ’ha nagy lesz’, határozottan az volt a válaszom, hogy: anyuka!
És ehhez szerencsére korán meg is találtad a megfelelő társat, hogy minél hamarabb bele is vágjatok a családalapításba.
Az egész sztorihoz tudni kell, hogy én eredetileg operaénekes szerettem volna lenni. Tényleg! A Zeneakadémiára készültem. Viszont érettségi után megismerkedtem a férjemmel, aki gyorsan meg is kérte a kezem és mindketten tudtuk, hogy egymásban megtaláltuk azt a bizonyos igazit. Már a jegyesség alatt elkezdtünk gondolkozni a továbbiakról, a közös jövőnkről, a családalapításról és rájöttünk, hogy a zenész életmód, a színházi világ nem igazán összeegyeztethető azzal, amit igazán szeretnénk, a gyerekekkel, egy szép nagy családdal. Így mivel már fiatal korom óta érdekeltek a szépségápolással kapcsolatos dolgok, a gimi alatt például kitanultam a sminkelést is, eldöntöttük, hogy fodrász suliba megyek. Abba gondoltunk bele, hogy ezt később majd lehet gyerekek mellett, akár otthon is csinálni. A suli elvégzése után egy szalonban dolgoztam. Időközben összeházasodtunk és szerencsére hamar várandós is lettem, és ahogy előre elterveztük, tudtam a pici mellett otthon dolgozni.
Nem lehetett egyszerű, pláne úgy, hogy hamar követte őt a kistesó.
Igen, de én nagyon örültem neki! Másfél év van a fiúk között, és olyan jó, hogy ilyen kicsi a korkülönbség! Gyorsan összenőttek és a mai napig mindent együtt csinálnak. Csakhogy ez idő alatt hirtelen sok fodrász lett a környezetemben, úgyhogy a két fiú után gyorsan kitanultam a körmözést is, amit egyébként a mai napig imádok. Szóval amikor már mindketten bölcsisek/ovisok voltak, újra elmentem szalonba, ahol fodrászként és körmösként is dolgoztam. Aztán végre megérkezett a kislányom, bár a szülésig nem hittem el, hogy végre lányom lesz.
Hogyhogy?
Persze, nagyon-nagyon szeretem a kisfiaimat, de nagyon vágytam már egy lányra! Viszont Jáel a 9 hónap alatt csak egyetlen egyszer mutatta meg magát, így inkább nem is éltem bele magam.
De végül csak kislány lett!
Igen, és nagyon örültünk is neki!
A Yael-t is részben neki köszönheted.
Részben neki, igen. Amikor Jáellel terhes voltam, sok külföldi anyukát követtem Instagramon. Nagyon tetszett, hogy stílusosak, figyelnek a részletekre, divatosak, de ízlésesek, finomak maradtak… Ekkor láttam ilyen fejpántokat, amiket kint már a kórházban a picikre adnak az anyukák – ez nagyon megtetszett, szerintem ez annyira kedves dolog! El is kezdtem itthon ilyen masnikat keresgélni, de ezt a típusú fejpántot sehol nem találtam, így csináltattam magunknak. Gyorsan védjegyünkké is vált ismeretségi körben, mindenki tudta, hogy bárhova megyünk, Jáelen lesz masni. Ekkoriban már többször beszélgettük a férjemmel, hogy jó lenne csinálni valamilyen webshopot, és akkor jött az ötlet, hogy miért nem foglalkozunk ezzel? Akkor már volt itthon a Pici Piac, egyre több hazai tervező kezdett baba és gyermek cuccokkal foglalkozni, úgy láttuk, hogy lenne rá igény. Ezután 1 évig terveztük, teszteltük, próbálgattuk a fejpántokat, hogy tökéletesek legyenek: olyan, ami tényleg nem nyomja a baba fejét, minőségi és valóban szép is. És 2016 szeptemberében el is indult az oldal. Ketten csináljuk a férjemmel a vállalkozást, aki óriási segítségem, nagyon hálás vagyok Neki! Tényleg nagyon próbálunk a minőségre odafigyelni Például igyekszünk a kezdetektől gyönyörű fotókkal a webshopot és az Instagram oldalt is megtölteni, ezek nagyon sokat számítanak szerintem. És természetesen maguk a termékek gyártása is két profi kézműves szakember segítségével készülnek. Tavaly december óta pedig a fiús anyukáknak is kedvezve vannak már csokornyakkendőink is!
Azt kell mondjam, nem nagyon unatkoztál az elmúlt 7 évben!
Hát nem! 😀 De ha újra kellene kezdenem ugyanígy csinálnék mindent, mert nagyon élveztem! Nyilván az eleje nehéz, amikor picik a gyerekek. De olyan gyorsan telik az idő, csak úgy kapkodjuk a fejünket, hogy a legnagyobb szeptembertől már iskolás…
Segítséged volt? Vagy hogy oldottad meg a munkát, amikor picik voltak a gyerekek?
A fiúknál a nagymama még tudott segíteni, most már sajnos nem igazán, viszont mindhárman hamar, másfél éves koruk körül elkezdtek heti 2-3-szor családi napközibe járni, olyankor el tudtam intézni a dolgokat. Most pedig, hogy már van saját irodám, showroom-om ide Jáelt is be tudom hozni, amikor nincs napközi. Illetve van, hogy babysitter vigyáz rájuk, amikor például a férjemmel kettesben megyünk randizni.
Nem érezted magad rosszul sosem amiatt, hogy kvázi miattad kell korán bölcsibe menniük?
Szerintem, ha nem dolgoztam volna, őket akkor is beírattam volna, ugyanis rettentően igénylik a közösségi életet, hogy állandóan menjünk valahova, hogy történjen körülöttük valami. Nem vagyunk azok az otthon ülő típusok. Mindhárom gyereket sírás és nehézségek nélkül simán be tudtam szoktatni. De az egyensúlyra is odafigyeltem, hogy otthon velem is legyenek eleget, ezért sose mentek 5 napra csak az ovis időszaktól.
Sose féltél, hogy sok gyerekkel hogy fogsz majd dolgozni? Hogy majd nem alkalmaznak?
Nálunk is, mint a legtöbb családban, a férjem sokat dolgozik, így a kezdetektől egyértelmű volt, hogy ha történik valami, én maradok otthon a gyerekekkel. Ezért is tanultam olyan szakmákat ki, illetve ezért is vágtunk bele a Yael vállalkozásba, hogy ne kelljen alkalmazottként bárhol dolgoznom, mert sok gyerek mellett nagyon nehéz egy fix 8 órás munkahelyen helyt állni, és fordítva: a nap folyamán a gyerekeket hozni, vinni, otthon maradni velük, stb. De most így nagyon jó, mert a fejpántok mellett még néha géllakkozni is tudok, de pénteken például menyasszonyi sminket csináltam. (Nevet.) Szóval tényleg sosem unatkozom!
Vass-Baranyai Szabina: „Sokan meglepődnek, hogy ők az én gyerekeim”
Mindig dolgoztál a gyerekek mellett. Ez miért volt fontos? Csak az anyagiak vagy esetleg más miatt is? Mondjuk mert azon kevesek közé tartozol, akik szeretik azt, amit csinálnak? 🙂
Hála Istennek nem azért kell dolgoznom, mert rákényszerülnénk anyagi okok miatt. A munkáim egyben a hobbijaim is! Kicsit kreatívkodhatok, nagyon szeretem, hogy ha másoknak örömet okozhatok, ezáltal emberek között forgolódhatok, új kapcsolatokat építhetek, például Téged is megismerhettelek! 🙂
Igen, sose lehet tudni, kivel sodor össze az élet! Ennyi minden mellett viszont magadra és a férjedre jut egyáltalán időd?
Igen, és szerintem nagyon fontos, hogy egy pár mindig odafigyeljen rá, hogy legyen olyan idő, amit csak kettesben töltenek el. Mi pár hetente elmegyünk este randizni, olyankor babysitter vigyáz a gyerekekre. Évente egyszer pedig kettesben elmegyünk külföldre nyaralni, néha pedig beiktatunk egy wellness hétvégét is. Nekem ez nagyon-nagyon kell, hogy teljesen kiszakadjak a mindennapokból. Magamra is odafigyelek, napközi és ovi időben elintézek mindent (fodrászt, kozmetikust). Szerintem döntés és szervezés kérdése, hogy nem fordulunk be és sajnáltatjuk magunkat, hanem megyünk, mindent megoldunk, tesszük a dolgunkat és megvalósítjuk az álmunkat. Mindent meg lehet oldani gyerekek mellett is! Én most például szeretnék szeptembertől visszaülni az iskolapadba és befejezni az egyetemet is. Valószínűleg nem lesz egyszerű, de biztos vagyok benne, hogy meg fogom oldani, mert nagyon szeretném. Emellett a másik célom még jobban felpörgetni a vállalkozást, hogy minél többen ismerjenek meg minket.
Jó, de azért nyugtass meg, hogy nálad is van olyan, hogy betelik a pohár…?
Persze, ez normális. Képzeld csak el, milyen három kicsi gyerekkel bevásárolni… Illetve sokszor egyedül fürdetem és fektetem őket, ami nagyon kemény. Mire mind ágyba kerül, én is kipurcanok. Sokan ilyenkor rontják el: nekiállnak takarítani, vasalni, mosogatni, és így tovább. Hát nálam ilyenkor jön el az „énidő”. Én nem kezdek el pakolni, hanem elnyúlok a kanapén, olvasok, netezek vagy csak beszélgetek a férjemmel. Ez engem teljesen kikapcsol! Ha pedig napokig durvább menet van, akkor megengedek magamnak egy szabad délelőttöt. Ilyenkor otthon maradok, visszafekszem aludni és kicsit lelassítok, persze ez most a nyári szünidő alatt kivitelezhetetlen… 😛
Hajlamosabbak vagyunk mi anyukák is inkább panaszkodni, az anyaság negatívumait, nehézségeit sorolni egy ártatlan „Mi van veled?” kérdés feltételekor. Én végszó gyanánt ezért inkább azt kérdezem: mit üzensz, illetve mivel bátorítanád azokat a lányokat/nőket, akik nem mernek belevágni az anyaságba?
Az élet legnagyobb értelme az anyaság, a legnagyobb ajándékai pedig a gyerekek. Velük alkotunk igazán maradandót. Közhely, de a szépség múlandó, a karrier pedig mit sem ér, ha 60 évesen egyedül ülünk majd az otthonunkban, ahelyett, hogy azt az unokák nevetésének zaja tölti meg. Azoknak pedig azt üzenem, akik azt mondják, hogy azért várnak, mert még nem állnak készen rá, hogy bízzanak az ösztöneikben. Rögtön anyává válunk. Amikor eljön a pillanat, anyává válunk. A legjobb anyává. Úgyhogy én is arra bátorítok mindenkit, hogy merjen IGEN-t mondani az anyaságra is, mert egyáltalán nincs vége itt azéletnek. Sőt, itt kezdődik csak igazán!