IgenApa #1 – Farkas Lackó: „Egy apának nem segítenie kéne, hanem egyenrangúan kivenni a részét a szülői feladatokból.”

farkas lacko apukaland interjufarkas lacko apukaland interju

Amennyire feminista tudok lenni, annyira nem is. És amennyire elhatároztam, hogy az IgenAnya.hu csak az anyákról és csak a nőkről fog szólni, annál jobban kezdtem úgy érezni, hogy NEM. Ahogy egy jól működő kapcsolatban, házasságban is kell két fél, két típusú ember, vagy ahogy a szabályoknál is kell mindig egy kivétel, ahogy mindig kell egy pro és egy kontra, egy jing és egy jang, úgy itt is azt éreztem, hogy valami hiányzik. És ez a férfi volt. Vagyis a férfiak. Az apák. Ezért tavaly év végén eldöntöttem, hogy elindítom az oldalon az IgenApa rovatot, és igenis, havonta lesz mindig egy férfi interjúalanyom is. Egy-egy olyan apa, akit szerintem érdemes valamiért bemutatni, akivel érdemes beszélgetnem egyet. Nem csak azért lesz csupán havi egy, mert olyan kevesen van. Már most egész évre tudom, hogy kiket szeretnék meginterjúvolni. (Na jó, valójában már 10 évre előre tudnám mondani a teljes névsort. :D) Hanem mert a leírtak mellett – vagy ellenére – mégis csak szeretném megtartani a nő-férfi (anya-apa) arányt. Másrészt pedig, egészen őszintén: nincs többre időm. 😀 Na de elég a rizsából, és térjünk át – még ha a terveimhez képest kicsit megcsúszva is – az első IgenApára, aki szándékosan nem a férjem lett. Az annyira nyilvánvaló lenne, nem? Mint egy amerikai rom-komban, aminél tudod, hogy a nagy dráma és szakítás ellenére a végén úgyis összejönnek a főszereplők. Szóval visszatérve: első férfi interjúalanyom nem más, mint (dobpergés!!) Farkas Lackó, az ApuKaland blog szerzője, vagy ha úgy jobban ismeritek: Bundi apukája. =) Szintén csak a megérzéseimre hallgattam. Úgy éreztem, beszélgetnem kell vele. Óriási piros pont a női megérzéseknek. Hogy miért? Megtudjátok, ha elolvastátok az interjút! Jó szórakozást!

Az „apukaland” – ami alatt most az apaságot értem és nem a blogodat 😛 – egy olyan dolog, amire egész életedben nagyon vártál és nagyon készültél?

Mindig is tudtam, hogy nagyon szeretnék apa lenni és nagyon vártam is már, de mindezek ellenére olyan Pató Pál urasan mindig picit toltam magam előtt. Majd… Ráérek még… Nikol (László párja – a szerk.), akivel most leszünk 11 éve együtt, szintén így volt ezzel egész sokáig. A 11 év így kimondva soknak tűnhet, de még középiskolában jöttünk össze és kellett pár év, amíg teljesen függetlenedni tudtunk a szülőktől. Amíg otthon laktunk nem is gondolkodtunk a családalapításon. Aztán egy évvel azután, hogy sikerült elszakadni otthonról és összeköltöznünk, paff, megkondult nála az a bizonyos harang, és közölte, hogy akkor ő MOST szeretne gyereket. Én meg akkor úgy voltam vele, hogy jó, de én meg MOST NEM szeretnék, mert még nem készültem fel rá.

De hát az előbb azt mondtad, hogy vártad már.

Igen, de azért más az, amikor tényleg eldöntitek, hogy jöhet a gyerek. És tudod, én ilyen tervező típus is vagyok… Szóval azt mondtam Nikolnak, hogy fél évet kérek. Onnantól pedig minden nap azon dolgoztam, hogy mire gyerekünk lesz, minden rendben legyen, tényleg készen álljunk rá mindenestül. Hogy értsd: lecseréltem az autónkat egy nagyobb, biztonságosabb kocsira. A munkámat, a céges dolgaimat is elkezdtem úgy alakítani, hogy itthon tudjak majd lenni velük. Saját cégem van, de azért így is tennem kellett azért, hogy ne kelljen minden pillanatban ott lennem és menjen minden magától. Mostanra már a magam ura vagyok teljesen és én osztom be az időmet.

Illésné Krisztina: „Összesen 99 hónap terhesség, 6-7 év szoptatás és 23 év pelenkázás van mögöttem.”

Hogy ha bármi történik, ott tudj lenni, segíteni tudj?

Én erre nem úgy gondolok, hogy segítek. Az én gyerekem is, ott akarok velük lenni, amikor csak tudok és megtenni mindent, amire csak férfiként képes vagyok. Most ez biztos furán fog hangzani, de emlékszem, hogy amikor Nikol szoptatott, rossz érzés volt, hogy én ezt nem tudom megtenni. De mégis, amikor éjjelente felkelt etetni, mindig velük keltem, és ott voltam mellettük végig. Amikor pedig Brúnó tápszeres lett, onnantól felváltva ébredtünk hozzá. És tudod, imádtam, hogy hasznos vagyok és Nikol tud pihenni éjszaka. Szerintem egy apának nem segítenie kéne, hanem egyenrangúan kivenni a részét a szülői feladatokból. Én például a gyerek és a munka mellett a házimunkából is kiveszem a részem: boltba járok, bevásárolok, megfőzök, de bármit megcsinálok, amit éppen kell. Várj, nem, egy dolgot nem csinálok: a takarítást.

Hogyhogy? 😀 Na jó, viccelek. Így is sok mindent csinálsz. De azért lássuk be, ez az egyenrangú hozzáállás nem igazán jellemző a férfiakra. Mondanám, hogy a maiakra, de ebben szerintem ma már jobb a helyzet szerencsére, mint régen. Nálad miért alakulhatott ez ki így?

A helyzet az, hogy én iszonyat anyás vagyok és azt is tudom, hogy ez nagyrészt apám hozzáállásának is köszönhető. Nem szerettem volna ezt a karmát tovább vinni. A nagy félelmem pedig az volt, hogy Bundinak csak egy anyapótló leszek. Ezért én erre mindig is úgy készültem, hogy nem segíteni akarok Nikolnak – vagy ő nekem -, hanem ezt az egészet együtt fogjuk majd csinálni.

Akkor neked gondolom soha nem is jelentett problémát egyedül lenni a gyerekkel, megfürdetni, pelenkázni?

Hát, azért a félelem bennem is bennem volt és néha még ma is bennem van. Bármikor ott volt újszülött, piciként, akkor én is nagyon féltem, még megfogni is. Pláne, amikor a születése után én voltam az első, akinek odaadták, aki megfoghattam, beszélhettem hozzá. De sokat beszéltünk anno ilyenekről, azért tudom, hogy ezektől ugyanúgy félt Nikol is.

Én is féltem anno ettől…

Persze! Ezen nincs is mit szégyellni, hiszen egy tök természetes dolog. De aztán úgy voltam vele, hogy az apja vagyok, ezt valahogy meg kell oldani, mert tényleg nem akartam kimaradni semmiből. Nem akartam a fürdetésre hazaérő apuka lenni. Tudod, nekem nem olyan közeli a viszonyom Apámmal, mert ő az a „Kérdezd meg anyádat” típus volt. Mindent ráhagyott anyára, ami nagy hiba volt. Persze tudom, hogy ő ezt nem azért tette, mert nem szeretett, csak ezt valamiért nem tudta közvetíteni felém. Én viszont azt akartam, hogy Bundi ugyanúgy szeressen engem, mint az anyját. Ez aztán olyan jól sikerült, hogy az első szava végül az lett, hogy APA. Sok melóm volt benne! 😀

farkas lacko apukaland interju 2

Óó, ennél nagyobb feedback nem is kell.

Már régen is így terveztem, hogy ilyen apuka leszek. De ehhez az kellett, hogy belemenjek a necces helyzetekbe és kilépjek a komfortzónámból. Hogy merjem megfogni, megpuszilni, hogy merjem szeretni, megölelgetni és megfogni a kezét. A félelmet arrébb kell tenni és ott kell lenni. Nem lehet megvárni, hogy 10 vagy 15 éves legyen. És ez nem is gender specifikus dolog, hogy melyik szülőjének nyílik majd meg a gyerek később. Az számít, hogy ki van ott vele és mellette már pici korban és hogy milyen a kapcsolata az adott szülővel. Érdekes egyébként, miközben beszélgetünk, eszembe jutott az is, amikor gyerekként megkérdezték tőlem, hogy mit szeretnék karácsonyra, akkor is azt mondtam, hogy egy kistesót. Olyan 6 éves lehettem.

Kinga: „Az volt az egyik oka, hogy Indiába jöttünk, hogy újra átgondoljam az életemet.”

Vártad is a gyereket, az apaságot, azt, hogy gondoskodhass valakiről, de közben toltad is volna. Fura kettősség.

Igen… Amikor már felnőttként kérdezgették tőlem, hogy „Na? Gyerek?” Mindig azt feleltem: „Hülye vagy? Majd olyan 35-ig bezáróan.” Vágytam is rá, de közben sokáig korainak is gondoltam, mert voltak bennem korlátok. Aztán amikor elhatároztuk, hogy jöhet, már úgy voltam vele, hogy várhatunk 2, 3 vagy 5 évet, de mi fog változni? Semmi. Úgyhogy belevágtunk. Akkor volt ott az ideje. 28 éves voltam.

Mennyiben másabb az apaság, mint amit elképzeltél?

Sokkal parásabb, mint gondoltam. De ez miattam van. Nem gondoltam, hogy ennyire fogok félni mindentől. Amikor még nem volt Bundi, azt mondtam, hogy na, kakis pelust, azt biztos nem fogok neki cserélni. Azt majd az anyja. Most meg? Simán. Evés közben is. Sőt, nem is büdös! (Nevet) Most már csak az a lényeg, hogy egészséges legyen.

Ez olyan, mint a „milyen nemű gyereket szeretnél” kérdés, még a babavárási fázisban. Ezt mondjuk és mindenki azt hiszi, hogy közhely. Pedig onnantól, hogy gyereked van, tényleg csak egy számít: hogy egészséges legyen.

Igen, bár azért erre a ’milyen nemű’ dologra majd még térjünk vissza. De a közhellyel kapcsolatban, ez különösen igaz azoknál, akiknek nincs gyerekük. Azt hiszik, hogy ez csak egy üres, sablon duma. De csak egy szülő érti, milyen, amikor a gyerek belázasodik az oltás után. Vagy amikor az éjszaka közepén megállás nélkül elkezd hányni és rohansz vele a kórházba. Velünk megtörtént. Meg az is, amikor epillepszia gyanúja állt fent. Hát egyiket se kívánom senkinek. Szóval ezért mondjuk mi szülők, hogy mindegy, csak egészséges legyen.

farkas lacko apukaland interju 2

Így van! Viszont mielőtt elfelejtjük, térjünk is csak vissza gyorsan arra a ’milyen nemű’ dologra!

Úgy tűnik, én ebben is különböztem a többiektől. Én ugyanis bevallom, lányt vártam. Sőt: nagyon lányt akartam. Voltunk ugye pár ultrahangon mi is, és sose felejtem el: az 5D mutatta ki először, hogy hát, az bizony ott kuki. Én meg mondtam: dehogy kuki, nézzük csak meg még egyszer. „Apuka, higgye el, ott vannak a golyók is.” Hát, onnantól nem tudtam megszólalni. Az ultrahang után emlékszem, beültem a kocsiba és kijöttek a könnyeim.

Petres-Majsa Adrienn: „A 3 éves kisfiamnak jobbnál jobb ötletei támadtak, ezekből született meg a mesekönyv.”

Pedig általában az apák elsőre fiút akarnak. Tényleg nagyon máshogy működsz! 🙂

Tudom, de most képzeld el a helyzetemet. Utálom a focit és a Forma1-et. Érted, horgolok! Láttad te is az Instán… Csak az járt a fejemben, hogy mit fogok én kezdeni egy fiúval? Egész életemben azt képzeltem, hogy lesz majd egy kis hercegnőm, aki kifesti a körmeimet, hajcsattokat rak a hajamba és hagyni fogom. Egy napig rettentően magam alatt voltam. Aztán szép folyamatosan valami átalakult bennem és meggyőztem magamat arról, hogy igenis jó lesz ez. Bár továbbra se tudtam, hogy hogyan. Nehéz feladatnak éreztem az apa-fia kapcsolat kialakítását, amit nyilván otthonról hoztam. Nem könnyítette az sem a dolgomat, hogy ahogy apám is, úgy Bundi is rák csillagjegyű. Ez biztos ilyen karmikus feladat. De ezt is megoldom!

farkas lacko apukaland interju 6

Azért gondolom most már nem bánod, hogy van egy Bundid?

Így utólag visszagondolva, mennyire tudatlan voltam. Akkor még nem tudtam, hogy milyen érzés is lesz ez. El sem tudtam képzelni, hogy ki fog hozzánk leszületni. De Bundi, az Bundi… Egy igazi csoda és mindennél jobban szeretem. Bár akkor lenne igazán kerek a sztori, ha lányos apuka is lehetnék majd egyszer.

Hát, akkor testvérre fel!

Bundi születése előtt Nikol 3 gyereket szeretett volna minimum. De inkább 5-öt. Most meg azért harcolok, hogy egyáltalán legyen tesó. (Nevet) Na jó, azért harcolnom (még) nem kell… Beszélünk róla, érleljük a gondolatot, de mindenképp meg szeretnénk várni, hogy Bundi ovis korú legyen. Nekem van, Nikolnak viszont nincs tesója, ezért neki nehezebb átadni, vagy talán teljesen nem is lehet, hogy milyen jó is, ha az embernek van testvére.

Árvai Brigi: „Volt, hogy hajnali 2-re bejöttem a pékárukat lesütni.”

Az elején mondtad, hogy úgy alakítottad a munkádat, hogy sokat tudj a családdal lenni. Ez hogy néz ki most, élesben? Sikerült így alakítani?

Igen. Jelenleg az életem gyakorlatilag 99%-át együtt töltjük. Őszintén, amúgy is eléggé antiszoc vagyok, sokat vagyunk itthon, együtt, de ha megyünk, akkor is együtt megyünk. Nikol heti egy-két alkalommal jár be a munkahelyére pár órára, olyankor vagyok gyakorlatilag csak kettesben Bundival. Én mondtam neki, hogy ne dolgozzon, mert megélünk abból, amit én “viszek haza”. De sok nőnél ez nem a pénzről szól. De ezt szerintem neked nem kell részleteznem.

Jól gondolod. 🙂 És újabb piros pont, hogy ebben is segíted és támogatod Nikolt! Viszont, ha szinte mindig együtt vagytok, megkérdezhetem, hogy te mikor dolgozol? 😀

Ha húzósabb időszakom van munka terén, akkor délelőttönként pár órára elvonulok az otthoni irodámba – ami mellesleg Bundi jövőbeni szobája. Hozzászoktam, hogy nagyon korán kelek, mert így van pár órám még mielőtt Bundi ébredne és felrobbantaná a lakást. Hajnalban, a csöndben sok mindent el tudok intézni. Ilyenkor szoktam például a blogot írni, vagy az instára készíteni a posztokat. Illetve a szerda a fix, irodába menős napom, olyankor foglalkozom a céges dolgokkal. De akkor is legkésőbb délután 3-4-re már otthon vagyok. Aztán, ha még marad munka, akkor este, altatás után folytatom. Ám mivel a délutáni alvásidő mellett az esték a mi közös időnk Nikollal, így figyelek arra is, hogy ezek a szabad órák a lehető legkevesebbszer teljenek munkával.

farkas lacko apukaland interju 2

Meg szoktam kérdezni az igenanyáktól is, úgyhogy tőled is megkérdezem: Mit tanácsolsz azoknak a férfiaknak, akik még várnak a gyermekvállalással?

Huhh, ez egy nagyon összetett dolog. A fő kérdés, hogy miért vár, miért tolja? Magát nem érzi késznek, hogy felelősséget vállaljon? Vagy a nőt nem érzi megfelelőnek? A kapcsolatot nem érzi biztosnak? Esetleg anyagilag nem érzi magukat kellő biztonságban? Vagy egyszerűen olyan típus, hogy úgy érzi ráér majd 50 évesen gyereket vállalni? Egyáltalán tényleg akarna gyereket vagy csak a társadalmi elvárás, nyomás hatására? A gyerekvállalás nem társadalom vagy kor függő. Ha nem érzed a jelet vagy az átkattanást, akkor szerintem nem kell belemenni. Sok olyat látok a környezetemben is, hogy csak azért akart gyereket, mert a szomszédnak is vagy a havernak is van. És aztán nem lesz jó kapcsolata a párjával, sem a gyerekkel, nem lesz jó apa és nem lesz boldog. Ha legbelül nem érzi, hogy apa akar lenni, akkor át kell gondolni. A gyerek a legjobb dolog a világon, de nem mindenkinek való.

Számodra mi a legjobb az apaságban?

Hát a Bundi. Ő maga. Hogy van és hogy Ő van. De tudod, ha ezt a kérdést felteszed akkor, amikor még nincs gyerekem és elképzelem, hogy mit lehet erre válaszolni, akkor olyanokra gondolnék, hogy jó érzés, hogy gondoskodhatok valakiről, hogy azt mondja Apa, hogy elmondja, hogy szeretlek, hogy lerajzolja a családot, hogy elmegyünk együtt az állatkertbe, hogy kakaóscsigát sütök neki… az élmények. Persze, ezek is mind nagyon jók. De tudod, már önmagában az, hogy van. A lénye. Hogy rám néz és végem van. Ez valami csodálatos! És ez biztos tovább erősödik majd, ha elkezd majd rendesen beszélni is. Ugye?

farkas lacko apukaland interju 5

Bizony ám! 🙂 De inkább nem lövök le semmilyen „poént”. Az ilyeneket jobb megélni. Látod egyébként magadat benne?

A legtöbben azt mondják, hogy inkább az anyja, aztán amikor valaki szerint mégis inkább rám hasonlít, akkor madarat lehetne fogatni velem. Természetünkben biztosan hasonlítunk. De abban mondjuk az anyjával is. Akaratosak és vadak vagyunk mindketten. De tudod, Brúnó, az Brúnó. Kedves, őszinte, egyenes lélek. Klassz kis ember. Még akkor is, ha az elevensége miatt egy darabka papírral képes (lenne) kárt okozni magában és néha bennünk is. 😀

Farkas-Halász Évi: „Nem gondolom, hogy miután anyukák lettünk, el kellene hanyagolni magunkat.”

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük